Mindezt a fürdő igazgatóságának is megírtam, és erre választ is kaptam: megköszönik a figyelmeztetést, a pénztárosoknak felkészítőt szerveztek a témában, és most már mindenütt érvényesíthetőek a magyar igazolványban és a magyar hozzátartozói igazolványban megadott jogok.
KERESTÉLY MÁTYÁS, Sepsiszentgyörgy. Június 3-án Onyestre utaztam busszal, és autómat a rétyi keresztútnál hagytam, ahonnan ellopták. Pénzem is volt benne, és szerszámaim is. A rendőrség megtalálta egy zágoni kertben, de azóta sem kaptam vissza, azt mondják, várjak türelemmel. De meddig?
LÁSZLÓ GYÖRGY, Torja. Szeretném tudatni embertársaimmal, hogy az adott szó már nem sokat ér. Ismerősök kerestek fel egy másik faluból, segítsem ki őket, mert rá vannak szorulva, hogy valaki ügyeljen a teheneikre. Csak a társadalmi segélyből élek, ezért kaptam a pénzkereseti alkalmon, noha kiderült, hogy nem tehenekre, hanem juhokra kell ügyelni, napi háromszori kicsapással, amiből különösen az éjjeli volt nehéz. Azért kitartottam, és a hét leteltével vártam, hogy a tulajdonos utánam jöjjön, ahogy megegyeztük. Nem jött, ezért begyalogoltam a négy órára levő faluba, hiszen hónap eleje volt, és kötelességem ilyenkor jelentkezni a segélyhez kötött szociális munkára. A pásztorkodásért járó pénzt a mai napig nem kaptam meg...