Akkor még városi tanácstagként a fényképet bemutattam a városrendezési szakbizottság előtt és a tanácsülésen is, kézről kézre járt, és mindenki megbotránkozott fölötte. A város vezetői szigorú büntetésről beszéltek. Én példát statuáló intézkedést követeltem, de mint minden más javaslatom (még a megszavazott tanácshatározatok is), a kérdés velem egyszerre tűnt el a hivatal süllyesztőjében.

Eltelt egy év, és mit látok? Azóta ugyanazon a helyen már az erkélyt is átmázolták, még csúnyább árnyalatú barna színre... (felvételünk) Tudom, írásaimat támadónak, rosszindulatúnak tekintik egyesek, de nem annak szánom. Ideje már ráébredni: ennek a városnak nem csupán lakói, aggódó polgárai is vannak.

Nézem a régi műemlék épületeket... Aránylag jól dacolnak az idő viszontagságaival — persze, nem szabad elfeledni, hogy városunknak még a ,,régi világban" volt egy polgármestere, Orbán Árpád (csupán névrokonság — sz. megj.), akiről ugyan sok mindent mondtak és mondanak — tévedni emberi dolog, tartja a latin közmondás, de csak az téved, aki dolgozik —, ám eredmények maradtak utána: az épületeket rendre visszaállíttatta eredeti formájukba, felújíttatta, újrafestette, terveztette, rendeztette. Alkotott. Mai napig mindenki büszke az Esketőteremre, a restaurált városi kultúrházra, az utcai jelzőtáblákra, s sokan sóhajtozunk a város érdekében létesített, de mára már elherdált kisstadion, Orbán-tanya (utóbbi az átkosban valutát ,,termelt" a város számára) stb. miatt. Meggyőződéssel állítom, hogy mint városgazda többet tett két év alatt, mint a többi előtte és utána — húsz év alatt.