Az egyik tanár tudományos konferenciát szervezett, és meghívta csoportunk hallgatóit is. Ösztönzésképpen kijelentette, hogy aki rövid írásbeli beszámolót is készít az előadásokról, a vizsgán egy jeggyel jobbat kap.

Nagy volt a kezdeti lelkesedés, de ahogy máskor is történik, csak a csapat háromnegyede jelent meg az eseményen. Az első előadások után még ,,elpárologtak" néhányan.

Érdekes volt hallgatni, ahogy a különböző előadók más-más szemszögből világították meg a témát. Az összkép így bonyolultabb, mégis érthetőbb lett.

Másnap a kurzuson a csoport közel fele jelent meg a beígért jegyzettel, a jelenlevők listájára ellenben azok is feliratkoztak, akik el sem jöttek az előadásra.

Amikor elérkezett a számonkérés pillanata, egyik társunk váratlan javaslattal rukkolt elő: mindenki kapja meg a jegyemelést, hiszen volt benne annyi jóindulat, hogy elment az előadásokra.

Mi, a dolgos kisebbség döbbenten hallgattuk, hogy mindenki egyformán jogot formál a jutalomra, pedig az erőfeszítésből nem mindenki kért — dohogott Erna. Percek alatt valóságos polgárháború alakult ki, mindenki védte a maga vélt vagy valódi igazát. Végül a tanár, az ösztönzést, a bátorítást tartva szem előtt, mindenkinek megadta a pluszt.

A kedélyek nem csitultak le. Az igyekvőek igazságtalannak találták a dolgot, a csendes meghunyászkodók elégedettek voltak. A ,,zavarosban halásztak": akik még el sem jöttek az előadásra, úgy érezték, hogy ők felettébb ügyesek, élelmesek, és ennek hangot is adtak. Alig akadt egy-kettő, aki elismerte, hogy érdemtelenül részesült előnyben.

— Ez így még elmegy az iskolapadban — toldotta meg Ildikó —, de majd felnőttként is ugyanez az elvárásuk.

Ők, a fiatalok még képesek a változásra — gondoltam, de ha példánkkal, elismerésünkkel, gesztusainkkal nem erősítjük meg a jobbik oldalt, kicsi marad az igazság esélye...