Ha látná kéd, mint vagyunk...
A harmadik törökországi Mikes-zarándoklaton Kapikule török határállomástól Edirnébe, a történelmi magyar névhasználat szerint Drinápolyba érkeztünk. A magyar megnevezés Hadrianus római császár nevét Å‘rzi, alapÃtása idején Hadrianopolis volt a felújÃtott város neve, ez aztán Adrianopléra, majd Drinápolyra változott.
A magyar névváltozat kialakulására a történelmünkben fontos szerepet játszó Nápoly is hatással volt. Jellemző, hogy a délszlávok — szerbek, horvátok — a drén (somfa) és a polje (mező) szóra vezetik vissza. (Analógiás alapon: Somosmező, Somos, Somoska.) Esetünkben is a népetimológia és a tudomány más ösvényeken halad, mert történelmi tény, hogy a városnév Hadrianus császár (117—138) nevét őrzi.
Mikes Drinápolyban keltezett 17. levelét olvasva (29. octombris 1717—15. augusti 1718) nem annyira a várossal ismerkedhetünk meg, mint a Fejedelem hűséges kamarásának lelkivilágával s Európa politikai helyzetének alakulásával. A levelek mindenik elemzÅ‘je megjegyzi, hogy úgy tűnik, mintha a török méltóságok fogadásain való részvételt kivéve Mikes ki sem mozdult volna a számára rendelt lakásból. ,,Mert márványkÅ‘ volna és a kéd szÃve, de megszánna, ha látná kéd, mint vagyok, vagyis inkább mint vagyunk szállva. A házam négy kÅ‘falból áll, azon egy fatáblás ablak, azon a szél mind széllyire, mind hosszára béjöhet. Ha pedig papirossal bécsinálom, az egerek és a patkányok a papirost vacsorájokon elköltik. A mobiliám egy kis fazékbÅ‘l áll, az ágy a földre vagyon terÃtve, és a házamot egy cseréptálban való kevés szén melegÃti. De azt ne gondolja kéd, hogy mindezek után én legyek legméltóbb a szánásra, mert tÃznek sincsen egy faszéke, se olyan ágya, mint nekem, se csak fatábla is az ablakjokon, a hó lengedezve bémehet az ágyokra. De lehet-é ágynak hinni egy leterÃtett pokrócot a földre? Ilyen palotákban lakunk ám mi." Mikes nem figyel az épÃtett külvilágra és a város világhÃrű dzsámijaira és palotáira, lelkivilágát nagyjából két érzés határozza meg: mérhetetlen honvágya és annak a politikai egyezkedésnek a kimenetele, amely a török, francia és német békekötés következménye lehet. ,,A mi dolgunk igen-igen némán foly, és semmi való elébb mozdulását nem látom — panaszolja. — Jobban szerettem volna káposztásfazék lenni Erdélyben, mintsem kávét ivó fincsája a töröknek. Azt nem okosan mondja-e a török, hogy az Isten rakás kenyeret hintett el imitt-amott az ember számára, és oda kinek-kinek el kell menni, s ott kell maradni, valamég a kenyérben tart. Itt vagyon a mi rakás kenyerünk elhintve, azért együnk belÅ‘le, amég abban tart zúgolódás nélkül, és azt ne mondjuk, hogy jobb volna Erdélyben málét enni, mint itt búzakenyeret. Édes néném, talám nem ok nélkül tartok én attól, hogy ha a jó Isten megtart ebben a bujdosó testben, talám egy kazalnyi rakás kenyeret kell megennem ebben az országban, mert ha egyszer megverik a törököt, ha lehet tÅ‘lle, azt békességgel keni meg." Amint vonják, úgy kell táncolnunk... A császár azzal a biztatással hÃvta országába a Nagyságos Fejedelmet és kis csapatát, hogy innen majd esélye és lehetÅ‘sége lesz Erdély visszafoglalására a császáriaktól, de amire Drinápolyba érkeznek, ,,Isten tudja az okát, de Franciaországban a németnek kedveznek, és a francia itt azon munkálkodik, hogy megbékéljenek a némettel, és ha a’ meglesz, ne oldalt, hanem hátat fordÃtsunk Erdélynek. HÃrt nem Ãrhatok, mert olyan hidegek járnak, hogy a hÃrek is megfagytak. (...) A francia követ, Bonac itt nem azon munkálkodik, hogy a hadakozás tovább tartson, hanem hogy csakhamar vége legyen. A német azt kÃvánja, a török pedig már meg is unta a hadakozást. Hát mi mit csinálunk a kettÅ‘ között? Csak amint vonják, úgy kell táncolnunk. (...) Drinápolyban várakoztak, reménykedtek a reménytelenségben is, de a heverés volt a legnagyobb dolgunk — mondikálja a decemberi hidegben. Aztán 1718 augusztusában már azt kell Ãrnia, hogy ,,amitÅ‘l tartottunk, abban torkig estünk. Ki viszen ki abból? Csak az Isten. Ennek elÅ‘tte egy néhány nappal hozák meg a hirit, hogy 21. julii a vezér megcsinálta a huszonnégy esztendeig tartó békességet a némettel. Ha eddig itt el kell ülnöm, jó étszakát a menyasszony táncának. Jaj! édes néném, ha addig az édes lelkem marad a kövér testemben, csak török kenyeret kell enni a rakásból. A békesség meglévén, itt már semmi dolgunk nincsen." Elvégeztetett! A huszonnégy esztendÅ‘re kötött békesség elreteszelte az utat a bujdosók elÅ‘l a Kárpátokon bévüli területek felé. Pénzt a törökök elegendÅ‘t adnak, annyit, hogy Franciaországban hat esztendeig sem adtak annyit, mint azok egy esztendÅ‘re. Isten egyik kezével eltakarta elÅ‘lük Erdélyt, a másikával táplálja Å‘ket. Mikes még mindig nem esik kétségbe, ,,bÃzzunk, és mindaddig reméljük, hogy meglátjuk azt a Tündérországot, valamég élünk". Tudjuk, nem láthatta meg évek múltán, jászvásári küldetése során csak a Kárpátok külsÅ‘ köpenyegét, s nem ihatott a Bozza vizébÅ‘l sem. Drinápolyban, a bujdosók nyomában Mikes édes nénjéhez cÃmzett leveleibÅ‘l az örökös bizonytalanságban élÅ‘ s a harcolva hazatérés reménységét táplálók lelkivilágáról többet tudhattunk meg, mint magáról a csodálatos városról. A drinápolyi karavánszeráj A zarándoklatot szervezÅ‘ és vezetÅ‘ Beder Tibor az autóbuszok mozgó akadémiájának beszélgetéseivel, az alkalomra kiadott útikalauzával és a már emlÃtett könyveivel mintegy pótolta ezt. A 3. Mikes-zarándoklaton az eddigieknél több idÅ‘t szánhattunk Edirne nevezetességeinek megismerésére. Drinápolyi szálláshelyünk a Kervan-Saray Hotelben, Törökország európai területének legnagyobb vendégfogadójában volt. Ez a karavánszeráj évszázadokon át a százával érkezÅ‘ karavánok szálláshelyeként működött. Az erÅ‘dÃtményszerű, számos kupolával fedett, hatalmas épület több száz vendég elszállásolására több étteremmel, bárral, nagy rendezvények szervezésére alkalmas, rusztikus épÃtmény, annak is példája, hogy egy több száz éves műemlék épületet hogyan lehet megÅ‘rizni, új funkciói révén gazdaságosan működtetni. Itt megtapasztalhattuk annak az ellenkezÅ‘jét is, amit Mikes a szélsÅ‘séges téli idÅ‘járásról Ãrt. ,,A télben, édes néném, azon kellett panaszkodnom, hogy igen hideg vagyon. Azt ne gondolja kéd, hogy kényességbÅ‘l cselekszem, mert valamicsoda nagy hideg volt, a meleg szintén olyan nagy. Ha télben jégverem volt a házam, vagyis inkább fogházam, most pedig sütÅ‘kemence." A Kervan-Saray Hotel szobái a vastag kÅ‘falak ellenére valóban sütÅ‘kemencévé váltak, pedig kondicionált levegÅ‘jű szobákat Ãgértek. Ebben az izzasztóban töltöttem a nappali perzselÅ‘ kánikula után egy éjszakát. Másnap aztán kiderült, hogy légkondicionálás van ugyan, de ennek a kapcsológombját, hogy a belsőépÃtészet eredeti hangulatát holmi modern szerkentyűk ne zavarják, annyira elrejtették, hogy én nem találtam meg, pedig még a kÅ‘fal vakablakában is kerestem. Utazásunk során, ha ilyen-olyan fizikai igénybevételnek voltunk kitéve, Beder Tibor mindig azzal öntött lelket a csüggedÅ‘kbe, hogy zarándoklaton veszünk részt, aki többet szenved, az inkább átérzi a zarándoklat lényegét. A másnap következÅ‘ néhány órás edirnei tartózkodás aztán pótolta a járatlanságunk okozta éjszakai kellemetlenséget — már akinek volt ilyesmiben része —, a mai város huszonhét dzsámija közül meglátogathattuk az oszmán-török épÃtészet remekét, a Selimiye dzsámit, amelyet II. Szelim császár hat év alatt épÃttetett fel. (1569—1575) ,,A 85 méter magas minaretek, melyek mint hegyes kardok merednek az ég felé — Ãrja Beder Tibor —, Törökországban a legmagasabbak, és világviszonylatban is csak az indiai Új-Delhiben található Kutup-minaret (XIII. század) elÅ‘zi meg. (...) A 43,28 méter magasságú és 31,28 méter átmérÅ‘jű, párját ritkÃtó kupolát nyolc darab 6 méter átmérÅ‘jű, találóan elefántlábakhoz hasonlÃtható oszlop támaszt alá." A kupola magasabb és szélesebb, mint az isztambuli Aja Szófia kupolája. Edirne/Drinápoly magyar vonatkozású eseményeirÅ‘l és történetérÅ‘l, amelyrÅ‘l úton-útfélen sok szó esett, Ãrásunk következÅ‘ részében szólunk.