Egy szép napon Farkas Ferdinánd különleges kéréssel lépett be Bubó doktorhoz: állítson ki neki igazolványt, mely bizonyítja, hogy vezetőnek való.
A helyzet megértéséhez tudni kell, hogy Ferdinánd jól megtermett szürke farkas volt, aki az iskolában inkább a sportok terén jeleskedett, mint a tanulásban. A Farkas klán új vezért keresett éppen, és a rokonság Ferdinándot látta várományosnak, hiszen Ordító Ordas, a nagyapja is vezér volt. Igen ám, de modern idők, modern viszonyok, a többi farkassal is el kellett fogadtatni a leendő vezér rátermettségét, vezetési jogát.
Bubó doktor nagyon elgondolkodott, hogyan is tudná igazolni egy ilyen világfi vezetői képességeit, ezért csak ennyit mondott: Az ilyenért áldozatot kell hozni, fiam.
Farkas Ferdinándra hatott a komoly beszéd, egész nap elgondolkodva bandukolt Kerekerdő utcáin, aztán mire a nap nyugovóra tért, felcsillant a szeme. Otthon csak annyit láttak, hogy az est beálltával eltűnt, és csak reggel került elő.
A rendelőbe menet a doki látta, hogy valaki már vár rá. Megszaporázta lépteit, hiszen biztosan sürgős esetről van szó, amikor felismerte Ferdinándot lucskosan, fáradtan, de megelégedett mosollyal és egy leölt fehér báránnyal. A doktor szólni sem bírt a döbbenettől, de a páciens lelkesen mondta: Itt az áldozati bárány, Doktor Úr, ugye, meglesz most az igazolvány?
Hát a doktor azt sem tudta, hogy mit tegyen szorult helyzetében, hiszen ő tanulásra, lemondásra, megfontoltságra, előrelátásra, jó szervezőkészség elsajátítására és ezáltal hitelességre gondolt, amikor az áldozatot említette.
Mire sikerült bevonszolnia magát a rendelőbe, és ott lerogyott a karosszékbe, már ott sorakozott az ajtó előtt Ferdinánd minden számottevő rokona.
Doktor Bubó egy pohár vizet kért, a fejére öntötte, hogy lehűtse forrongó gondolatait, és mentő ötlete született. Maga elé állította a pácienst, és felkérte, hogy nézzen messzire; a fülébe suttogott; a nyakát forgattatta, majd azt mondta, hogy üvöltsön, amekkorát csak bír. A kíváncsi farkasszemek éberen figyelték minden mozdulatát, és a doktor érezte, hogy bagolytollai tövig nedvesednek, mire megszólalt:
— A fiatalembernek éles a látása, kitűnő a hallása, nagyszerű gépkocsivezető válik belőle, ami minden fontos beosztásnál nélkülözhetetlen. Kitűnő a szimata, hisz minden megfelelő alkalmat kiszimatol, erős és mély zengésű, tekintélyt parancsoló a hangja, ami manapság elengedhetetlen. Ezáltal kijelentem és írással is igazolom, hogy igazi vezérnek való egyéniség.
Azóta Farkas Ferdinánd a falkavezér, és valamennyi rokonával együtt mélyen tisztelik Doktor Bubó bölcsességét.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.