Tegnap, a hagyományokhoz híven Sarlós Boldogasszony napján a közigazgatásilag Torjához tartozó Futásfalván fogadalmi nagy búcsút tartottak. A népviseletbe öltözött moldvai csángómagyarok, akárcsak az előző esztendőkben, dr. Jáky Teodóz Sándor győri bencés paptanár vezetésével már előző nap megérkeztek Futásfalvára.
Tegnap reggel 8 órakor a kegytemplomban szentmisét celebráltak, utána gyóntatásra került sor. Az ünnepi szentmise pontosan 11 órakor a kegytemplom kertjében berendezett szabadtéri oltárnál kezdődött, ahol Tifán Lajos plébános házigazdaként köszöntötte Tamás József római katolikus püspököt, a környékbeli papságot, a vendégeket, a határon innen és túlról érkezett zarándokokat. Az ünnepi szentmisét Tamás József püspök a környékbeli papság koncelebrálásával tartotta meg. Közreműködött a Kelemen Antal karnagy által vezényelt rétyi Kováts András Egyesület fúvószenekara, akik 1993 óta minden esztendőben jelen voltak a fogadalmi búcsún. A szentmise végén a Budapestről érkezett máltai lovagok képviselője bemutatta Szent István királyunk koronájának hű mását. A szentmise a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget, majd a több száz fős tömeg — lovasokkal, vezérkereszttel, templomi zászlókkal és a fatimai szűzanya szobrának másolatával az élen — a napokig tartó bő esőzések miatt csak a kegytemplomot kerülte meg, a tizenkét stációs Golgota kimaradt az idei búcsú programjából. A ma 11 órakor kezdődő megemlékező ünnepi szentmisét a néhai futásfalvi plébános, Bálint Lajos ny. érsek lelki üdvéért mutatják be.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.