BEFALAZVA. Tizenhárom antikommunista ellenálló holtteste lehet befalazva Kolozsváron a jelenlegi Gyermekpalota alagsorában — adta hírül a Citynews. Az épület a Majális (Republicii) utcában található, és hosszú ideig a Szekuritáté székhelye volt. A hipotézist a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet kutatói fogalmazták meg.
AKARATOS HÁZELNÖK. Roberta Anastase, a képviselőház elnöke az ellenzéki pártok szerint számtalan törvénytelenséget követett el mandátuma alatt annak érdekében, hogy tűzön-vízen átvigye pártja akaratát a törvényhozásban. Legutóbb a közszolgálati tévé és rádió vezetőtanácsainak és elnökeinek megválasztásakor tért el a szabályzattól. A rádióelnököt például nem választotta meg a frissen kijelölt vezetőtanács, hanem a két ház együttes ülése. Az ellenzék eljárást akar indítani Anastase ellen. (Puterea)
ÉGBE SZÖKHET A BENZIN ÁRA. Az áfaemelés következményeként a 95-ös oktánszámú benzin 4,6—4,8 lejes, míg a gázolaj 4,6 lej fölé emelkedését tapasztalhatják az autósok. Elemzők szerint azonban nem kizárt, hogy a lej gyengülése miatt az üzemanyagok literenkénti ára hamarosan az 5, a magasabb oktánszámúak esetében pedig a 6 lejt is elérheti. A kőolajtársaságok forgalma ugyanakkor 2010-ben tíz százalékkal csökkent, így könnyen lehet, hogy a további kereslet-visszaesés elkerülése érdekében az áfa és az árfolyam okozta áremelési kényszert saját profitáldozatukkal kompenzálják a cégek. (Honline)
OLCSÓBBAK A SZOMSZÉDOK. Románia déli részének, főként a főváros lakói Bulgáriában vásárolnak be, mert az ottani árak mintegy harmaddal alacsonyabbak, mint a hazaiak. A nyugati régió Magyarországon vásárol, ahol az áruforgalmi adó 25 százalékos, az árak mégis alacsonyabbak. (Observator)
BEADVÁNY A VALLÁSI JELKÉPEKÉRT. Románia is csatlakozott ahhoz a kilenc európai országhoz, mely beadványban kéri az Európai Emberjogi Bíróság döntésének felülvizsgálatát az iskolákban való vallási jelképhasználatról. Tavaly novemberben a testület egyhangúlag úgy döntött, a vallási jelképek iskolai jelenléte sérti a vallásszabadságot, a szülők jogát, hogy saját meggyőződésüknek megfelelően neveljék gyermekeiket, valamint a gyermekek jogát a szabad vallásgyakorlásra. (Realitatea.net)
ADÓBOSSZÚ. A Romániai Sajtóklub és a Romániai Sajtótulajdonosok elfogadhatatlannak tartják az újságírók jövedelmének plusz megadózását, azt, hogy július elsejétől a szerzői jogdíjakra is bevezessék a társadalombiztosítást, úgy értékelik, az intézkedésnek alig van hatása a költségvetésre. A Romániai Sajtóklub és a Romániai Sajtótulajdonosok úgy értékelik, hogy a kormány szándékosan akarja csődbe vinni a sajtóipart gazdasági alap nélkül hozott intézkedésekkel, hogy így rendezze számláját egyes sajtóorgánumokkal — szól a közlemény. (Paprika Rádió)
VAKON VEZET. 156 olyan személynek kobozta el a hajtási jogosítványát a rendőrség, akik az Olt megyei, szociális ügyekkel foglalkozó igazgatóság nyilvántartása szerint látássérültek, vagy mentális problémákkal küszködnek. Most a rendőrség külön megvizsgál minden egyes esetet, hogy felmérje, valóban betegek-e az érintettek, vagy csak a szociális segély miatt nyilváníttatták magukat sérültnek. (Agerpres)
PANASZ. A Román Televízió bepanaszolta az európai közszolgálati televíziókat tömörítő Európai Műsorszolgáltató Uniónál (EBU) a Magyar Televíziót amiatt, hogy az Romániában is sugározza a futball-világbajnokság mérkőzéseit, noha itt a Román Televízió rendelkezik a kizárólagos közvetítési jogokkal. (Krónika.ro)
KÉT ÉV KERESETÉNEK ÁTLAGA. A szülési szabadságot megelőző kétéves kereset átlaga alapján számíthatják ki a jövőben a gyermeknevelési támogatás összegét, ha törvényerőre lép Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter törvényjavaslata. Az alkotmánybíróság jogszerűnek minősítette a gyermeknevelési hozzájárulás 15 százalékos csökkentését, a járandóság azonban továbbra sem lehet kisebb havi 600 lejnél. A megszorító intézkedések bevezetése előtt az anyák szülés előtti egyéves átlagjövedelmének 85 százaléka alapján számították ki a gyes összegét. (Mediafax)
AZ ADÓS NEM FIZET. Cristian Boureanunak, a kormánypárt fiatal és agresszív képviselőjének anyagi gondjai vannak, egyik nagy értékű adósságát nem tudta törleszteni a Volksbanknak, s az csődeljárást kezdeményezett ellene. (Cuvântul)