Vitatott kormányfőhelyettesi jogkör
MegszakÃtotta tegnapi tanácskozását az alakuló négypárti szlovák kormánykoalÃció, mert a feleknek eltérÅ‘ véleményük van a kisebbségi és emberjogi kérdéseket felügyelÅ‘ kormányfÅ‘helyettes jogköreirÅ‘l. A korábbi megállapodások értelmében ezt a tisztséget a HÃd párt képviselÅ‘je tölti be. — Két javaslat van az asztalon, amelyekrÅ‘l dönteni kell — közölte újságÃrókkal Iveta Radicová kijelölt miniszterelnök.
Bezárnák a clevlandi magyar templomot
Befejezték a tiltakozást a hÃvÅ‘k a clevelandi Szent Imre római katolikus magyar templomban, ahová elÅ‘zÅ‘leg bezárkóztak a templom bezárása elleni tiltakozásul. Követelésüket elérték: a bezárásról döntÅ‘ megyéspüspök beleegyezett, hogy találkozik velük. A magyar és amerikai zászlókat tartó csoport 16 órás tiltakozást követÅ‘en a rendÅ‘rség felszólÃtására hagyta el az épületet. A rendÅ‘rség közlése szerint hatan voltak a templomban, senkit nem tartóztattak le. A 106 éves magyar templom az utolsó annak az 50 templomnak a sorában, amelyet Richard Lennon clevelandi püspök a racionalizálás jegyében bezáratott az amerikai Ohio szövetségi állambeli egyházmegyéjében.
Regény Sarkozy haláláról
Meghalt az elnök — ezzel a cÃmmel jelent meg a héten Pierre Maraval francia Ãró legújabb regénye, amely borÃtóján az egyik legolvasottabb politikai magazin, a L’Express cÃmlapját idézi: Nicolas Sarkozy fotója felett azonban a magazin neve helyett a gyorshÃr felirat olvasható, alatta pedig az, hogy Franciaország sokkos állapotban. A 327 oldalas regény — amelynek szereplÅ‘i létezÅ‘ személyek, de a történet természetesen fikció — 2010. július 17-én, Nicolas Sarkozy hirtelen halálával kezdÅ‘dik: a francia államfÅ‘ délután 1 órakor agyvérzésben életét veszti, miután egy jót teniszezett feleségével, Carlával.
Önnek is fontos, hogy megbÃzható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? SzÃvesen olvas a háromszéki művelÅ‘dési életrÅ‘l, új könyvekrÅ‘l, szÃnházi elÅ‘adásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kÃnáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.