Utoljára az ezredforduló körüli években sorakozott fel több fényes bolygó az esti égbolton: most júliusban a Merkúr, a Vénusz, a Mars és a Szaturnusz képez 50 fok hosszú égi láncot, amelyhez július 13—16. között a Hold is csatlakozik.
Mint a Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE) honlapján (http://www.mcse.hu/) olvasható, már júniusban is látható volt a kelet felé ,,rohanó" Mars, illetve a Nap elől ,,menekülő" Vénusz. Júliusban már mindkét bolygó utolérte a sokkal ,,lomhább", távoli Szaturnuszt. Hajnalban három óriásbolygó, a Jupiter, az Uránusz és a Neptunusz is távcsővégre kerülhet. Naprendszerünkben a bolygók királyának számító Jupiter egyébként most különös arcát mutatja: teljesen eltűnt a déli egyenlítői sáv (SEB). A SEB elhalványodása rendszeres jelenség, de ilyen mértékű eltűnés csak ritkán fordul elő. ,,Használjuk ki az alkalmat, hogy egy sávval láthatjuk a Naprendszer királyát!" — olvasható az MCSE honlapján.
Bár a meteorészlelések csúcspontja augusztusra esik, már június-júliusban fokozatosan emelkedik az érkező rajok és így a hullócsillagok száma. A hónap végén érkezik a Delta Aquaridák, Piscis Austrinidák és Capricornidák hármasa: ezek egyenként ugyan nem sok meteort adnak, együttes erővel azonban igen szép ,,tűzijátékot" varázsolnak az égboltra, bár az ,,előadást" némiképp elrontja a telihold.
Júliusban éri el maximális fényességét egy régi-régi üstökös, a 10P/Tempel 2, miközben az Aquariusban, majd a Cetben meglehetősen gyorsan halad kelet felé. Az üstököst Ernst Wilhelm Liebrecht Tempel (1821—1889) német csillagász fedezte fel 1873. július 4-én a milánói Brera obszervatóriumból. A korábbi visszatérései alkalmával az észlelők szinte mindig azt tapasztalták, hogy az üstökös a Nap-közelség előtti hónapokban az átlagosnál gyorsabban fényesedik, ám az abszolút fényesség két egymást követő visszatérés alkalmával is jelentősen különbözhet.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.