Megvédte elsőségét a tavalyi győztes finn pár a feleségcipelő világbajnokságon, amelyet tizenötödik alkalommal rendeztek meg szombaton a finnországi Sonkajarviban.
Az idei versenyre 13 országból összesen 51 pár jelentkezett, Ausztráliából, az Egyesült Államokból, sőt, az Egyesült Arab Emírségekből is érkeztek versenyzők. A leggyorsabban ismét a finnek teljesítették a 250 méteres távot. A címvédő Taisto Miettinen 1 perc négy másodperc alatt futott végig a két akadállyal és egy medencével nehezített pályán. Nem feleségét, hanem barátnőjét, Kristiina Haapanent cipelte hátán. A 45 éves ügyvéd immár 12. alkalommal indult, és először tavaly sikerült legyőznie az addigi észt — tízszeres — címvédőt, Alar Vooglát. Az észtek idén is másodikok lettek, a bronzérmet szintén finnek vitték el.
A Helsinkitől 490 kilométerre északra fekvő Sonkajarvi állandó helyszíne a viadalnak. Helyi szájhagyomány szerint a verseny eredete az 1800-as évekbe nyúlik vissza, amikor a faluban divat volt a feleségrablás. Mostanra az esemény nemzetközivé vált, és az érdeklődés is jócskán megnövekedett iránta.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.