Gyenge tél volt abban az évben, kevés hó hullott, így a tavaszi vízhozam sem emlékeztette Hód Hugót a régi szép időkre. Mint elismert gátépítő mester, emelt ugyan pár kisebb torlaszt a patakon, de az álma, hogy minden idők legnagyobb mestere, a kanadai Nagy Hód nyomdokába lépjen, még távolinak tűnt.
Lehangoltság vett rajta erőt, s ahogy teltek a napok, egyre szomorúbb, szinte depressziós lett. A felesége kísérte el egyik délelőtt a doktorhoz, hátha tud segíteni.
Doktor Bubó nagyokat pislogott, megnézte a páciens szemét, torkát, de semmi kivetnivalót nem talált, így tudta, hogy a lelkével lehet baj. Szó szót követett, és a doktor lassacskán rájött, egy igazi gátépítés, a komoly és felelősségteljes munka segítene most betegén.
Hazaküldte Hugót, hogy gondolkodjék a terven, amíg ő megszervezi a hátteret. Végigjárta Kerekerdő minden lakóját, és elmesélte, hogy a közösségnek milyen jól fogna egy halastó a nyárra, ahol horgászni is lehet, meg felüdülni a forróságban. Akadt rögtön támogató, hiszen még nem is kellett messzire menni, csak átadni a megbízatást Hód Hugónak, és hangsúlyozni neki a dolog fontosságát, kizárólag terápiás jelleggel.
Így történt, hogy a kis patak útját megtermett gát zárta el nemsokára, melyen vígan letáborozhattak a halászok, amiben hűsölhettek az arra vágyók. Volt nagy öröm a Hód családban. A büszke apa oda vitte mindennap úszni tanítani a kicsinyeit, Kacsáék is nagy előszeretettel jártak le gyakorolni a közelgő úszóversenyre, na meg a halak is éltek, mint hal a vízben.
Brekiék a csendesebb partot kedvelték, a sekély vizet, ahol nem nagy a sodrás. Néha még a Varacskos család is ellátogatott a széleknél felgyűlt langyos pocsolyában áztatni csülkeit, iszapfürdőben kozmetikázni bőrét. Szóval, nagy volt a béke és az elégedettség egészen nyár derekáig.
Amikor már mindenki megszokta ezt a paradicsomi állapotot, egyszer csak elkezdett esni az eső, és esett, esett napokon, heteken keresztül, mintha soha sem akarná abbahagyni.
Hód Hugó kisétált mindennap a gáthoz, figyelte, hogy növekszik a víz, de arra még ő sem gondolt, ami másnap történt.
Nagy dübörgés hallatszott, a víz átszakította a gátat, s csak hömpölygött lefelé, magával sodorva mindent, mi útjába akadt. Volt nagy ijedtség, menekült mindenki a fák, a dombok tetejére... Aztán a nagy víz leszaladt a folyóba.
Hugó rettegve bújt meg a fák közt, és várta a megtorlást. Nem is került elő csak másnap, amikor felesége sajnálkozva magyarázta, hogy elfogyott a pisztrángsült, amiből Kerekerdő minden lakója jót vacsorázott.
