Fokváros, Zöld Pont Stadion, 62 479 néző. Vezette: Ravsan Irmatov (üzbég). Uruguay: Muslera—M. Pereira, Godin, Victorino, Caceres, Perez, Gargano, Arevalo, A. Pereira (Abreu, 78.), Cavani, Forlán (S. Fernandez, 84.). Hollandia: Stekelenburg—Boulahrouz, Heitinga, Mathijsen, Van Bronckhorst, Van Bommel, De Zeeuw (Van der Vaart, 46.), Kuyt, Sneijder, Robben (Elia, 90.), Van Persie. Gólszerzők: Van Bronckhorst (18.), Sneijder (70.), Robben (73.), illetve Forlán (41.), M. Pereira (92.). Sárga lap: Sneijder (29.), Boulahrouz (78.), van Bommel (94.), illetve M. Pereira (21.), Caceres (29.).
A hollandok kezdték jobban a találkozót, és a 4. percben már ziccerig is eljutottak: Sneijder beadását Muslera rosszul öklözte ki, Kuyt lövése azonban a kapu fölött szállt el. A folytatásban is az európaiak irányították a találkozót, de a nagyon jól záró uruguayi védelemmel nem tudtak mit kezdeni. A dél-amerikai defenzíva feltöréséhez egy holland védő kellett, hiszen a 18. percben Van Bronckhorst óriási bombával vette be Muslera kapuját úgy, hogy a 35 méterről ellőtt labda a bal felső pipában állt meg (0—1). Az első félidő hátralévő részében egy picit visszahúzódtak a narancssárgák, ezt pedig az égszínkékek használták ki. A 41. percben Forlán cselezgetett a hollandok térfelén, majd középről, mintegy 28—30 méterről a kapu közepébe bombázott (1—1). A szünetet követően mindkét együttes a védekezéssel volt elfoglalva, így kissé visszaesett az összecsapás színvonala. A 67. perctől azonban felpörögtek az események a pályán. Akkor Forlán szabadrúgását kellett szögletre kitornásznia Stekelenburgnak. A 70. percben Sneijder az uruguayi 16-oson belül bűvölte a labdát, majd kapura lőtt, a laszti azonban megpattant az egyik védő lábán, és Muslera mellett a jobb kapufáról a hálóban állt meg (1—2). A 73. percben az összezavarodott dél-amerikaiak újabb döfést kaptak: Kuyt beívelését Robben közel 10 méterről a kapu jobb oldalába fejelte (1—3). A 86. percben Hollandia tovább növelhette volna előnyét, de Robben gyenge rúgása Muslera kezében landolt. A véghajrában egymást követték az uruguayi támadások, az egyik végén pedig másodszor is megzörgött Stekelenburg hálója. A 92. percben a dél-amerikaiak gyorsan végeztek el szabadrúgást, ami után Pereira 16 méterről, laposan a jobb alsó sarokba csavarta a labdát (2—3). Jó iramú és látványos gólokkal teletűzdelt meccs után megérdemelten jutott döntőbe Hollandia, amely 25 mérkőzés óta veretlen.
Tibodi Ferenc
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.