Tőkés a verespataki beruházás ellen
Érthetetlenek a kormány azon intézkedései, amelyekkel — figyelmen kívül hagyva az Európai Parlament döntését — kezdeményezi a verespataki bányára vonatkozó engedélykiadási eljárást — közölte Tőkés László tegnap. Az Európai Parlament alelnöke erről szóló nyilatkozatát Nagyváradon sajtóértekezleten ismertette.
Emlékeztetett: május 5-én az Európai Parlament határozatot fogadott el, amelyben azt kérte az Európai Bizottságtól, kezdeményezzen egy olyan jogszabályt, amely betiltja a ciántechnológia használatát a bányászatban. Ezek alapján Tőkés László érthetetlennek tartja a kormány intézkedéseit, amelyekkel — figyelmen kívül hagyva az Európai Parlament, tehát az unió polgárainak választott testülete döntését — kezdeményezi a verespataki bányára vonatkozó engedélykiadási eljárást. Emlékeztetett továbbá, hogy a tavalyi államelnök-választás után Markó Béla RMDSZ-elnök — mielőtt kinevezték volna miniszterelnök-helyettessé — úgy nyilatkozott: a szövetség továbbra is ellenzi a verespataki bánya megnyitását. Tőkés utalt arra, hogy az engedélyek kibocsátásáért felelős miniszterek közül ketten éppen RMDSZ-esek (Borbély László a környezetvédelmi, Kelemen Hunor pedig a kulturális és örökségvédelmi tárcát vezeti). ,,Határozottan követelem, hogy nyilatkozzanak: Markó Béla elnök úr tavaly decemberi nyilatkozata magánvélemény volt, vagy módosult az RMDSZ verespataki bányatervvel kapcsolatos álláspontja?" — áll Tőkés László nyilatkozatában.
Gazdaságélénkítés csak jövő hétre
Jövő hétre véglegesíthetik a gazdaságélénkítő intézkedéscsomagot, amelyről tegnap a kormánykoalíció ülésén tárgyaltak — közölte Vasile Blaga közigazgatási és belügyminiszter. A javaslatok között szerepel egyebek mellett a profitadó törlése azon új vállalkozások esetében, amelyeket legalább egymillió eurós beruházással hoznak létre, és munkahelyeket teremtenek, növelnék az állami vállalatok által a költségvetésbe befizetett osztalék arányát, kedvezményes áruforgalmi adót vezetnének be az épületek, lakások felújítása esetében, megoldásokat keresnek a körbetartozások kiiktatására, csökkentenék a késedelmi kamatot. Fontolgatják továbbá a minimáladó törlését is.
Idén marad az emelt áfa
Január elsejétől lehet szó az adók módosításáról, beleértve az általános forgalmi adót (áfa) is, addig azonban érvényben maradnak a jelenlegi intézkedések — közölte tegnap Sulfina Barbu, a Demokrata Liberális Párt képviselője, aki egyben a gazdaságélénkítő intézkedések kidolgozásával meghatalmazott bizottság vezetője is. Emlékeztetett: abban állapodtak meg a Nemzetközi Valutaalappal, hogy 24 százalékra növelik az áfát, ezért az év végéig nem csökkentik azt. Az áfa szintje esetleg jövőtől módosulhat, de ez a szociális partnerekkel folytatott tárgyalásoktól is függ — szögezte le a demokrata liberális képviselő. Mihai Şeitan munkaügyi miniszter azonban tegnap azt mondta: a kormányban elemzik a 19 százalékos áfára való visszatérés és a nyugdíjak megadózásának lehetőségét.
Stagnált az infláció
Romániában stagnált a júniusi éves szintű infláció a szakértők várakozásának megfelelően, míg az idei első öthavi külkereskedelmi hiány 3,2 százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbinál — derül ki az országos statisztikai hivatal adataiból. A júniusi éves szintű infláció 4,4 százalékos volt, ez megegyezik a májusival. A havi inflációs arány 0,2 százalék volt júniusban. Májushoz képest az élelmiszerárak 0,1 százalékkal csökkentek, a nem élelmiszer jellegű termékek ára 0,2 százalékkal nőtt, a szolgáltatások 0,6 százalékkal drágultak. Az idei év első öt hónapjában a külkereskedelmi hiány 3,2 százalékkal 3,8 milliárd euróra csökkent éves szinten annak hatására, hogy az export bővülése meghaladta az importét.
Elbocsátások a minisztériumokban
A mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium 13 302 alkalmazottjából 4463-at elbocsát. A tárcavezetőknek holnapig kell véglegesíteniük a minisztériumok új felépítését. A leépítések az alprefektusokat és államtitkárokat is érintik. A koalíció tegnapi ülésén megállapodtak abban, hogy minden megyében csak egy alprefektus maradhat. Csökkentik az államtitkárok számát is: az igazságügyi minisztériumban csak két ilyen tisztség marad, a külügyi tárcánál is megszüntetnek két államtitkári posztot.