Hatszoros túljelentkezés a végleges katedrákért

2010. július 13., kedd, Közélet

A gyakorlati vizsgákkal és nyelvi próbákkal tegnap megkezdődött a pedagógusok idei versenyvizsga-sorozata. Tavalyhoz képest feleannyi a meghirdetett végleges állás, a jelentkezők száma ellenben nem csökkent, de jóval kevesebb frissen végzett diplomás kíván elhelyezkedni a tanügyben, mint egy évvel ezelőtt.

A megyei tanfelügyelőség 103 végleges állást, 335 szakképzett helyettesítőit és 896 töredék katedrát hirdetett meg, amelyre 824-en jelentkeztek. A címzetességért közel hatszázan versengenek, közel tízszeres a túljelentkezés a óvónői és tanítói állásokért, de az angol, testnevelés, történelem és gazdaságtan szakosok is jóval többen vannak, mint ahány helyre vizsgáznak. Holnap az írásbeli próbát tartják, pénteken hirdetnek eredményt, két napig lehet fellebbezni, és július 20-án véglegesítik az elért eredmények szerinti sorrendet, a következő napokban pedig a teljesítmény függvényében választhatnak a sikeresen vizsgázók a meghirdetett állások közül. A több szakaszos kihelyezés első sorozata július 30-án ér véget, az üresen maradt katedrák elosztása augusztusban a szakképzés nélküli helyettesítők elosztásával fejeződik be.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2010-07-13: Belföld - Farcádi Botond:

Belföldi hírek

Tőkés a verespataki beruházás ellen
Érthetetlenek a kormány azon intézkedései, amelyekkel — figyelmen kívül hagyva az Európai Parlament döntését — kezdeményezi a verespataki bányára vonatkozó engedélykiadási eljárást — közölte Tőkés László tegnap. Az Európai Parlament alelnöke erről szóló nyilatkozatát Nagyváradon sajtóértekezleten ismertette.
2010-07-13: Közélet - Farkas Réka:

Áll az útépítés

Állnak az Ozsdola—Focşani országút feljavítási munkálatai, a szomszéd megyében már majdnem befejezték, Háromszé­ken azonban teljesen megtorpantak a területkisajátítási gondok miatt — mondta el György Ervin prefektus.