Árvízgondoktól mentesen tértek hát nyugovóra a sepsiszentgyörgyiek, a Szemerja patakának környékén lakók különösképp, hiszen őket ez idáig a száraz nyarakon alig látható erecskévé szerénykedő patakocska nem zavarta ― ám első álmukból rendőrök, csendőrök riasztották. Hogy azonnal csomagoljanak, csak a legszükségesebbeket, iratokat, száraz ruhát, ivóvizet, jön az ár, el kell hagyni házaikat. Honnan, milyen ár? Hát az 5-ös kilométernél, Előpatak felé, a tó vize bármelyik pillanatban átszakíthatja a gátat, s akkor nincs kegyelem, a völgyben lezúduló víz mindent visz, ami útját állja. Feszült percek, félelem, aggodalom. Éjféltől hajnali fél háromig. Míg a kilakoltatási parancsot visszavonták.

Kilakoltatási parancs

A Sepsiszentgyörgyön szinte észrevétlen hétfő délutáni eső ezúttal Előpatak völgyében hullott nagy mennyiségben, Szemerja patakának vízgyűjtő medencéjéből az esőlé az 5-ös kilométernél levő tóban gyűlt meg. Mely múlt hét közepén még száraz volt, a közbirtokosság, melynek területén található, mederkotrást végeztetett, s előzőleg leeresztették vizét. Néhány nap alatt azonban a mélyített meder is feltelt, hétfő éjszaka már homokzsákokkal kellett magasítani a gátat, s még azok fölött is átcsapott a víz. Ami önmagában még nem lett volna nagyon veszélyes, hiszen a Szemerja-patak elvezette volna a nagyobb mennyiséget is ― ám a gát a tó erdő felőli részén átázott, az agyagos töltés megcsúszott, mintegy másfél méteres földszakasz maradt csupán, hogy a (becslések szerint) 75 000 köbméternyi víztömegnek útját állja. S ha a gát szakad, a víz elmossa a Régi Szemerja városnegyedet, nyomában nem marad más, sem fa, sem bokor, sem ház, csak letarolt, szivacsossá ázott kopárság. Ezért határozott úgy a városvezetés és a katasztrófaelhárító felügyelőség, hogy életbe léptetik a kilakoltatási parancsot.

Rendőrök, csendőrök, a közösségi rendőrség munkatársai járták éjszaka a házakat, Régi Szemerján 74 családot szólítottak fel lakásaik elhagyására. Akik mintegy két és fél órán át talán életük legnehezebb perceit élték át. Míg végül megnyugodhattak, éjszaka fél háromra bizonyossá vált, a gát még bírja, ekkor feloldották a kilakoltatási parancsot.

A nem létező tó

Reggelre a tó vize annyira apadt már, hogy a gát szintje alá került. Az éjszakai veszély nyomai azonban láthatóak: ahol a homokzsákok felett átloccsant a víz, mindenféle szeméttel tele a legelő. Odébb, ahol elvékonyodott a gát, az agyagrétegen át szivárog a víz, itt a homokzsákok is beestek a patak néhai medrébe.

Szakemberek tanakodnak a sárban: mihamarabb le kell ereszteni a tó vizét, hogy az elvékonyodott gátszakaszt megerősíthessék. Nyitva a zsilip, de kicsi az áteresz, három napba telne, míg azon át lefolyik a tó vize. Baróton lenne nagy teljesítményű pumpa, annak elhozásáról intézkednek, nem kerül pénzbe, akad, aki felajánlja az ingyenes szállítást. Működtetésére viszont óránként 22 liter gázolaj kellene, ezt már nehezebb előteremteni. Újabb telefonálás, a városvezetés ígéri, azt is megoldják.

Hogy miként, az rájuk tartozik, merthogy egy nem létező tóból kell kiszivattyúzni a vizet, s egy nem létező gátat kell megerősíteni. Az 5-ös kilométernél levő tó ugyanis hivatalosan nem létezik, mondják a sárban tocsogó egybegyűltek, annak idején a megyei pártfőtitkár utasítására létesítették: megállt az úton a kicsi rendszámú autó, onnan vezényelte az első elvtárs, honnan meddig kotorjanak, hová építsék a gátat. Az örökség fizikai valójában megmaradt, telekkönyvezésére viszont soha nem került sor ― így pénzt sem lehet fordítani a gát megerősítésére. Ezért hát, no meg biztonsági okokból, hiszen az átázott, elvékonyodott földsáv már nem bírná akkora víztömeg nyomását, az illetékesek úgy döntöttek, a gátat átvágják, hogy újabb esőzésnél ne gyűljön fel a víz, hanem mintegy patakként átfolyjon a tó medrén s onnan tovább. A nagy teljesítményű pumpát végül nem üzemelték be, egy ügyes kotrógépkezelő fokozatosan átvágta a gátat, a felgyűlt víz ezen a résen folyt le. A tó tehát már nem jelent veszélyt a városra, most már nem csak jogilag, de mivoltában sem létezik.