Furcsa válságellenes intézkedések
Élesen bírálta a kormány intézkedéseit Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank elnöke. Szerinte az általános forgalmi adó emeléséből származó pénz felét az állam kénytelen lesz a felvett kölcsönök kamatjára fordítani. Legalábbis furcsák vagy éppenséggel veszélyesek a kabinet intézkedései — vélekedett a jegybank elnöke, aki egyúttal a politikai pártokat is megfeddte azokért a javaslatokért, hogy a valuta- és aranytartalékból fedezzék a költségvetési hiányt.
Fenyegetőzik a kormányfő
Emil Boc kormányfő tegnap felszólította a pénzügyminisztert és az Adó- és Pénzügyi Hivatal vezetőjét, hogy hatékonyan lépjenek fel az adócsalások ellen. „Szemmel tartom őket, és havonta ellenőrzöm tevékenységüket, mert éppen azért módosítottuk a törvényt, hogy legyenek eszközeik az adócsalás visszaszorítására. Ha nem látok eredményt, menniük kell" — fenyegetőzött a miniszterelnök. Boc így válaszolt a pénzügyőrségnél tapasztalható korrupcióval kapcsolatos újságírói kérdésekre, miután Sorin Blejnar, az Adó- és Pénzügyi Hivatal igazgatója szerdán azzal fenyegetőzött, hogy a pénzügyőrség több alkalmazottját kirúgják, mert csúszópénzt fogadtak el, az elbocsátások egy átszervezési program részei.
Kifütyülték a miniszterelnököt
Rendkívül barátságtalan fogadtatásban volt része tegnap Emil Boc kormányfőnek, aki a bukaresti terelőútnál zajló munkálatokat szerette volna megnézni. Látogatását azonban rövidre kellett fognia, miután egy csoport — elbocsátott közösségi rendőrök és a kerületi polgármesteri hivatal alkalmazottjai — füttykoncerttel, hurrogással, lemondását követelő skandálásokkal fogadta. Felrótták neki, hogy egyetlen jó intézkedést sem hozott, a béreket csökkentette, adókat növelt, nem teremtett munkahelyeket, és a hatalom Bercea Mondialu-szerű alvilági figurákkal ápol kapcsolatokat. Boc eleinte megpróbált szóba állni a tiltakozókkal, azt hangoztatta, a munka a megoldás, végül távozott, és Andrei Chiliman liberális kerületi polgármestert okolta a történtekért, azzal vádolva, hogy ő küldte oda a tiltakozókat.
Áradások a Nyikó mentén
Az utóbbi hetek esőzései és kisebb-nagyobb áradásai után szerda este és szerdáról csütörtökre virradó éjszaka az öt évvel ezelőtti árvízhez hasonlítható mértékű áradás érte el a Hargita megyei Nyikó és Gagy mente több települését. Összesen 118 személyt kellett kilakoltatni, 75-en elszigetelődtek, kilenc ház teljesen vagy részben megrongálódott, a víz 30 ingatlanba és több száz háztartásba hatolt be.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.