BÚCSÚZHAT AZ EBÉDJEGYEKTŐL A KÖZSZFÉRA. A szaktárca azt fogja javasolni a kormánynak, hogy a közintézmények többé ne biztosítsanak élelmiszerjegyeket alkalmazottaik számára. Minisztériumi források szerint az erről szóló sürgősségirendelet-tervezetet már aláírta Paul Păcuraru munkaügyi, illetve Eugen Nicolăescu egészségügyi miniszter. A nagy szakszervezeti tömbök máris tiltakoztak a tervezett megszorítás ellen. A Alfa Kartell, az Országos Szakszervezeti Tömb, a Sanitas Szakszervezet vezetői szerint az élelmiszerjegy-rendszer megszüntetése tiltakozó megmozdulásokat vált majd ki. (Krónika)
VESZÍTETT ÉRTÉKÉBŐL A LEJ. 1,25 százalékkal csökkent a lej értéke az euróhoz képest. A Román Nemzeti Bank árfolyama szerint szeptember 14-én 415 régi lejjel kellett többet fizetni egy euróért. Ez az elmúlt öt hónap legalacsonyabb lej—euró adásvételi értéke. A szakértők szerint a csökkenés elsősorban a megnövekedett valutakeresletnek köszönhető, de nem vonható le belőle a lej—euró árfolyamára vonatkozóan messzemenő következtetés. (Erdély.fm)
TALÁLKOZZANAK! Újabb Markó Béla és Tőkés László közötti találkozóra tett javaslatot a hét végén Sógor Csaba, az RMDSZ EP-képviselőlistájának második helyezettje. A szenátor felkérte a szövetségi elnököt és a függetlenként induló református püspököt, próbáljanak még egyszer tárgyalóasztalhoz ülni. (Új Magyar Szó)
AZ ELLENTÁBORBAN. Adriana Săftoiu, Traian Băsescu egykori tanácsadója és bizalmasa néhány napja az államfő egyik legélesebb bírálójának, Ludovic Orbannak segít a bukaresti polgármesteri pozíció elnyerésében. (Evenimentul zilei)
CSÖKKENHETNEK AZ UNIÓS TÁMOGATÁSOK. Kiderült, hogy a kormány jelentésében sokkal nagyobb mezőgazdasági terület szerepel, mint amekkora a valóságban van Romániában. A földtulajdonosok bejelentései nem felelnek meg a valóságnak, de a román hatóságok nem ellenőrizték. Most folyik az uniós felülvizsgálat, és októberben derül ki, hogy megvonják-e a támogatás egy részét, vagy sem. Kiderült ugyanis, hogy a romániai beszámoló több évvel ezelőtti adatok alapján készült, és a termőföldekként megjelölt területeket már sok helyen beépítették. A támogatás csökkentése nem érintené a gazdáknak előírt támogatás mértékét, hanem a kormány költségvetését nyirbálná meg, ami jelentősen átírhatja a 2008-as költségvetési mérleget. (Cotidianul)
ESZKÖZ AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS. Voiculescu azt jósolja, hogy a korrupcióellenes ügyészség a következő két hétben eljárást fog indítani a kormány egyes tagjai ellen, mert Traian Băsescu ügyelni akar arra, hogy az EP-választások előtt némelyeket korruptnak minősítsenek. A konzervatív párt vezetősége szerint a Daniel Morar vezette intézmény eljárásainak az a célja, hogy az EP-választások előtt a DP-nek kedvező politikai egyensúlyt teremtsen. A KP szerint a korrupcióellenes testület nem tud felmutatni valós eredményeket, ezért ,,alapos vizsgálatnak kell alávetni tevékenységét, s azután döntsenek az intézmény vezetőségének sorsáról". (Jurnalul Naţional)
ÉSZREVETTÉK A LEROBBANT FÜRDŐHELYEKET. Eugen Nicolăescu egészségügyi miniszter a romániai gyógyfürdőhelyek rossz állapotát látva elmondta: a tárca hajlandó országos programokat finanszírozni az üdülőtelepek rehabilitálására, év végéig kidolgozzák az erre vonatkozó stratégiát. (Mediafax)