Törvénymódosításra van szükség annak érdekében, hogy a tanügyben meg lehessen valósítani a gyors és alapos decentralizációt — jelentette ki Markó Béla RMDSZ-elnök, aki azt szeretné, ha az iskolák működésére vonatkozó intézkedéseket a szülők, a tanárok és a helyi önkormányzatok együttesen hoznák meg a — megyei tanácsok felügyelete alá rendelt — tanfelügyelőségek és az oktatási minisztérium hozzájárulásával.
Markó szerint nagyon sok kijelentés hangzott már el a tanügy decentralizálásáról, de intézkedéseket nem hoztak — ő maga is megpróbált előregördíteni ilyen projekteket, de nem járt eredménnyel. A jelenlegi oktatási miniszter azonban remélhetőleg elkészít egy ilyen tervezetet, hiszen a jelenlegi kormányzás ideje alatt, az elmúlt két és fél esztendőben sikerült jelentős összeget fordítani az oktatási befektetésekre. Ezek nem kivételes esetek, vélte, ugyanakkor igazat adott azoknak is, akik arra hivatkoznak, hogy sok helyen nagyon rossz körülmények között tanulnak a diákok. Elemezni kell ezeket az eseteket, és bár erre még nem volt példa, amennyiben az RMDSZ-es polgármesterek között is akad olyan, akinek nem sikerült elkölteni a kormány által biztosított összeget, felelősségre fogják vonni. Markó Béla szerint prioritásnak kell tekinteni az oktatást, legyen szó akár a kormányban, akár a helyi közigazgatásban dolgozó tisztségviselőkről.
Kultúrház-program
Befejezhetik a kultúrházak építését azokon a településeken, amelyek sikeresen pályáztak: a tegnapi kormányülésen kiutalták az első pénzösszegeket erre a programra. A művelődésügyi és vallásügyi minisztérium költségvetéséből országszerte összesen 21,7 millió új lejt osztanak. Ebből — az RMDSZ kormányzati tisztségviselőinek közbenjárására — támogatásban részesül Bihar megyében Tóti, Belényes, Érsemjén, Vámosláz (Monospetri), Hargita megyében Korond, Maros megyében Balavásár (Kend), Sármás, Nagyernye (Erdőszengyel), Nyárádremete (Mikháza), Mezőkirályfalva, Mezőbánd, Lukafalva, Szilágy megyében pedig Debren (Vérvölgy). Az elkezdett művelődési hajlékok befejezésére kisvárosok és községek pályázhattak.
Segélyeket osztottak
773 családnak és magányosan élőnek utalt ki segélyt tegnapi ülésén a kormány. A kedvezményezettek között magyarok is vannak, legtöbben, ötvennyolcan Székelyudvarhelyről. A nehéz szociális helyzetben élőknek egyszeri, 200 és 7000 lej közötti segélyt juttatnak a munka- és családügyi, esélyegyenlőségi minisztérium költségvetéséből, összesen több mint 890 000 lejt. Idén volt már hasonló kiutalás — a rászorulók jegyzékét a szaktárca minden esetben a szociális helyzet felmérése alapján állítja össze.
Gyorsforgalom lesz északnyugaton
A Szatmár megyei Pete helységből kiinduló gyorsforgalmi utat tervez Szatmárnémeti és Nagybánya felé a szállításügyi minisztérium, a kormány és az Állami Útkezelő Társaság. Ez összeköttetésben lesz a halmi határátkelővel is, amely Ukrajna felé biztosítja majd az európai színvonalú közlekedést és megfelelő átjárhatóságot — fejtette ki Tánczos Barna államtitkár. ,,Az északnyugati régiónak remélhetőleg temérdek gazdasági előnye származik az infrastrukturális fejlesztésből, hiszen az út egyenes összeköttetésben lesz a magyarországi M49-es gyorsforgalmi úttal, amely a tervek szerint Csengersimánál csatlakozik a romániai közlekedési folyóhoz" — mondta, és hozzátette: a múlt héten azért tárgyalt Bukarestben a magyar—román közúti szakértői munkacsoport, hogy összehangolják a két ország közötti csatlakozási pontokat. A közeljövő infrastrukturális fejlesztési projektjei között az is szerepel, hogy a Nagybánya—Zilah úton keresztül új közlekedési folyosót nyissanak az épülő erdélyi autópálya felé, így mind Magyarországról, mind Ukrajnából lényegesen könnyebb lesz megközelíteni a magyarok által lakott területeket.
Bűnügyi eljárást kérnek
Az államelnöki hivatal speciális bizottságának jóváhagyását kérte tegnap Daniel Morar, az Országos Korrupcióellenes Ügyészég elnöke, hogy elindítsa a bűnügyi eljárást Tudor Chiuariu igazságügyi és Nagy Zsolt volt távközlési miniszter ellen. Mindkét politikust hivatali visszaéléssel vádolják.