A kérdésre még ma, évek hosszadalmas perpatvarai után sem lehet megnyugtatóan válaszolni. Tény azonban, hogy jelentősen csökkentek a bánya megnyitásának esélyei. Hét végén Korodi Attila környezetvédelmi miniszter felfüggesztette a Roşia Montana Gold Corporation (RMGC) bányáinak engedélyezési eljárását.
Ráadásul a héten tárgyalhatja a parlament Eckstein-Kovács Péter és Gheorghe Funar együttesen benyújtott törvénytervezetét, amely egyszer s mindenkorra betilthatja Románia területén a szÃnesfém-kitermelésben használt és környezetvédelmi veszélyeket rejtÅ‘ ciántechnológiát, amelyet tudvalevÅ‘leg (hiszen éppen ezért húzódik és áll a tervezett verespataki aranybánya ügye a támadások kereszttüzében) az RMGC is alkalmazott volna... De nézzük, milyen indokokkal függesztette fel a cég által személyében is támadott környezetvédelmi miniszter a bányák engedélyezési jogát. Kiderült, nincsenek rendben bizonyos dokumentumok, egy urbanisztikai engedélyt a kolozsvári bÃróság júniusban már felfüggesztett, az RMGC vezetÅ‘i villámgyorsan készÃtették el a következÅ‘t, de ez sem elfogadható, szakértÅ‘k szerint tartalmilag teljesen megegyezik az elÅ‘zÅ‘vel. A harcias cégvezérek az újabb döntés ellen is azonnal fellebbeztek, nehezményezve az eljárást, s azt állÃtották, hogy a Fehér megyei tanács településrendezési engedélyének érvénytelenÃtése miatt nem kellene felfüggeszteni a bányaterv elbÃrálási procedúráit, hiszen nincsenek olyan világos törvényes elÅ‘Ãrások, amelyek a környezetvédelmi minisztériumot feljogosÃtanák e drasztikus lépésre. (Korodi viszont döntésében arra hivatkozik, hogy a közigazgatási bÃráskodásról szóló módosÃtott törvény 14. cikkelyének ötödik bekezdése értelmében az elÅ‘zÅ‘leg már felfüggesztettel azonos tartalmú okiratok felfüggesztettnek tekinthetÅ‘k...) A RMGC vezetÅ‘i ellentámadásba mentek át, Alan R. Hill, a bányavállalat elnöke például ,,magyar érdekeltséget" sejt a betiltás és a készülÅ‘, ciántechnológiát tiltó törvény mögött. Nem véletlen, hogy a magyar állam kezdettÅ‘l fogva ellenzi a bánya megnyitását, az sem véletlen, hogy a román környezetvédelmi miniszter magyar származású, sÅ‘t, magyar szenátor nyújtotta be a parlamentben a ciántechnológiát a szÃnesfémbányászatban egyszer s mindenkorra betiltó törvénytervezetet. Hill azt gyanÃtja, hogy az ügy mögött Soros György magyar származású amerikai milliárdos áll, amit Eckstein-Kovács képtelenségnek tart. Hegyi Gyula magyar szocialista európai parlamenti képviselÅ‘ gyors reakciójában kifejtette: ,,A térség sovinisztáinak közös jellemzÅ‘je a Soros-fóbia, de az elsÅ‘ eset, hogy egy nyugati üzletember is csatakozik az ostoba rágalmakhoz." Hogy a cÃmben feltett kérdésre mégiscsak feleljünk: ha a parlament megszavazza a ciántechnológia betiltását, Verespatakon aligha lesz aranybánya, amelynek megnyitását háttértanulmányaikban egyébként a Román TudomáÂnyos Akadémia szakértÅ‘i is hevesen ellenezték, pontosan környezetre káros hatásai miatt...
Önnek is fontos, hogy megbÃzható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? SzÃvesen olvas a háromszéki művelÅ‘dési életrÅ‘l, új könyvekrÅ‘l, szÃnházi elÅ‘adásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kÃnáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.