Idéntől az uniós pénzek, pályázási lehetőségek sokkal jelentősebbek, mint a csatlakozás előtt, ám ezekhez a forrásokhoz csak akkor lehet hozzáférni, ha életképes elképzelésekkel támasztják alá a pályázatokat. Ehhez viszont szakemberek kellenének, akikből városon is igen kevés van, községekben pedig egyáltalán nincs. Egyetlen jó csapat összehozása oldaná meg ezt, így a megyei tanács azzal az ötlettel állt elő, hogy a háromszéki önkormányzatok közösen működtessenek egy irodát, mely a Háromszéki Gazdaságfejlesztési Társuláshoz csatlakozott valamennyi települést kiszolgálná. A sepsiszentgyörgyi önkormányzatban azonban rögvest ellenzője akadt az elképzelésnek: Ioan Solomon szerint a megyei tanács szakirodájának amúgy is az lenne a feladata, hogy pályázatokban segítse az önkormányzatokat, hát akkor minek fizetni külön embereket, hogy elvégezzék az ő feladatukat? Másrészről meg egy ilyen iroda létrehozása központosításhoz vezetne, holott manapság ennek épp az ellenkezője a trend. Érvelését képviselőtársai meghallgatták ugyan, de ezúttal még a román nemzetiségű tanácstagok sem szavaztak a határozattervezet ellen. Sepsiszentgyörgy tehát alapítója lett a társulásnak, ez a városnak ezer eurójába kerül, ezentúl pedig évente hatezer euró tagdíjat fizet.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
