Háborognak a román politikusokMás alprefektust akarnak

2007. szeptember 21., péntek, Közélet

Elégedetlenek a román pártok vezetői az új alprefektus kinevezésével. Petre Străchinaru demokrata képviselő bejelentette, óvást nyújt be a Közhivatalnokok Országos Ügynökségéhez, Horia Grama egykori prefektus, az SZDP megyei elnöke felháborítónak találja, hogy olyan valakit neveztek ki a funkcióba, aki semmilyen szempontból nem felel meg.

Străchinaru leszögezte, nem ismeri a két napja kinevezett Gabriel Siminiceanut, de az a tény, hogy hiányos dosszié miatt elutasították az alprefektusi versenyvizsgán való részvételét, sokat elárul. Véleménye szerint ez az egész egy ,,NLP—RMDSZ üzlet". Meglátása szerint alkalmasabb lett volna az ideiglenes alprefektusi tisztségre Codrin Munteanu, de a kormány az utolsó száz méteren is törvénytelenségeket követ el. Horia Gramának elsősorban szakmai kifogásai vannak. Az alprefektusnak szakképzett jogásznak kell lennie, hisz ez a poszt az egykori főtitkári helyet pótolja, neki kell ellenőriznie a tanácsok határozatainak törvényességét, a polgármesteri, tanácselnöki rendeletek jogszerűségét. ,,Ez még egy jogi diplomával rendelkezőnek sem kis kihívás, de hogyan felel meg a feladatnak egy agrármérnök?" — tette fel a kérdést. Ő is úgy véli, a kormány túllépte hatáskörét, hogy olyan valakit nevezett ki, aki a legalapvetőbb követelményeknek sem felel meg. ,,Arról volt szó, hogy politikamentessé teszik a prefektusi, alprefektusi tisztségeket. Itt pedig tiszta politikai játékról van szó, Siminiceanu liberális múltja miatt kapta meg a tisztséget" — fejtette ki Grama.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 746
szavazógép
2007-09-21: Közélet - Farcádi Botond:

Gyermekeink tere szemét, rozsda és büdösség között

Rozsdás ócskavastelep, balesetveszélyes, törött hinták, helyenként derékig érő burján, szemét, elviselhetetlen büdösség. Vagy egyszerűen csak kihalt, fűvel benőtt terület, a déli napsütésben egy-egy szőnyeget poroló lakos. Nagyjából így fest az Olt negyedi játszóterek többsége. Gyerekkel és szülővel csak elvétve, egy-egy kevésbé tönkrement játszótéren találkozik a riporter, a panaszok meghallgatása szinte szükségtelen: a látvány önmagáért beszél. A polgármesteri hivatal illetékese szerint Sepsiszentgyörgyön idén három új játszótér építését tervezik.
2007-09-21: Közélet - Simó Erzsébet:

Drágulnak az alapélelmiszerek

Az aszály nem múlt el nyomtalanul, hatása érződik nem csak a zöldségpiacokon, ahol méregdrága a paprika, a paradicsom, a krumpli és a káposzta, de az üzletekben is. Az élelmiszer-ipari termelők szerint jövő hónaptól kezdődően többet kell fizetnünk az étolajért, a cukorért és a kenyérért, tejért is.