Parkoló és szeméttelep

Őszies, simogató napsütés, az esőzések után valóságos felüdülés lehet végre kimenni a tömbházlakásból egy kis friss levegőt szívni, biciklizni, sétálni, játszani — a Sport utcai tömbház alatti játszótér azonban szokatlanul kihalt, mintha manapság a gyerekek is a számítógép és a tévé előtt töltenék a napokat. Igaz, hogy erről a játszótérről is eltűntek már a játékok, csúszdának, mérleghintának, hintának nyoma sincs. A tér felszereltsége egy-két ócskavasra emlékeztető mászkálóban merül ki. Tíz-húsz méterrel odébb, egy lépcsőház bejáratánál két gyerek unottan szemléli a játszótéren parkoló autókat.

Az Olt negyedi piac melletti játszótérre igyekszem. Már távolról gyerekzsivajt, szülői intő hangot hallok. A látvány azonban még elkeserítőbb: szó szerint szemétcsomóból szemétcsomóba lépek, a tér szélén álló két szemeteskuka azonban nem csak a szanaszét szórt hulladékért felelős. A megerjedt szemét szinte elviselhetetlen bűzt áraszt. Két-három kisgyerek szaladgál, homokozónak nyoma sincs, az autókat itt is mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül parkolták a térre, tovább szűkítve a gyerekeknek fenntartott területet. Egy édesanya aggódva inti a gyereket, hogy lehetőleg ne a legnagyobb szemétben játsszon.

,,Mit is mondhatnék, hát ez egy fertő. Nincs is erre jobb szó, fertő" — ecseteli Dézsi Zsuzsanna kétgyerekes anya a játszótér állapotát. ,,Szanaszét szemét, büdösség, a hinták tönkrementek, újakat nem szerelnek fel. Lassan már semmi nincs itt, csak a szemét. Kritikán aluli ez a játszótér." ,,De mit tehetnénk? A gyerekeknek szükségük van a friss levegőre, muszáj kihozni őket, hogy mozogjanak egy keveset. Nincs mindig időnk elmenni a központi parkba, hogy normális játszótéren játsszanak" — panaszolja a szülő. Beszéd közben kisebbik, három év körüli gyerekét figyeli, aki céltudatosan közelít a tér széléhez. Elkésik azonban a figyelmeztetéssel: mire a Ne menj a vízbe parancs elhangzik, a gyerek látható örömmel gázol a tér melletti út egyik hatalmas gödrében felgyülemlett tócsába. A nagyobbik gyerek a mérleghintáról figyeli a beszélgetést, látható örömmel jegyzi meg, hogy az iskolában új sportpálya épült, így ott legalább lehet mozogni. ,,Hely lenne bőven, hiszen annak idején sok játszóteret különítettek el, csak új felszerelés kellene. Választások előtt mindig megígérik, aztán semmi sem változik" — jegyzi meg Dézsi Zsuzsanna. ,,Pedig mi kell a gyereknek? Friss levegő és mozgás. Az agytágítás még ráér, abban lesz része elég, mikor elkezd iskolába járni" — teszi hozzá.

Egyszersmind útbaigazítást is ad: néznék el a tömbház mögötti játszótérre. ,,Az nem ilyen szemetes, és még füves is, mégse nagyon járnak oda a gyerekek. Igaz, hogy semmi felszerelés nincs ott."

És valóban: a közeli játszótér állapotát akár még tűrhetőnek is nevezhetnénk, ha a kettétörött mérleghinta rozsdás maradványait legalább elszállították volna. A fűvel benőtt tágas téren ugyanis a törött hintán kívül egyetlen mászóka van. A déli napsütésben egy lakó éppen a szőnyeget porolja a valamikor tornára használt mászókán. A gyerekek messze elkerülik a teret: távolabb két bicikliző kisiskolás tűnik fel, aki a tömbház melletti zöldövezetre húzva fújja ki magát.

Ős, buja földön dudva, muhar...

Az 1918. December 1. út felé veszem utamat. A Plus nagyáruház környékén végre igazi játszótérhangulatot fedezek fel. Igaz, hogy a tér egyik fele teljesen üres. A közepén álló pingpongasztal betonlapja nem igazán alkalmas az asztaliteniszezésre, más eszköz pedig nem áll a gyerekek rendelkezésére. A játszótérből itt is lefaragtak egy keveset: jóllehet a parkolóhelyeket a járda szegélyezi, néhány gépkocsinak csak a téren akad hely. A játszótér másik fele gyerekzsivajtól hangos. Két-három hinta, mérleghinta, mászóka, a homokban szanaszét heverő műanyag lapátkák, ide-oda szaladgáló gyerekek, a körben padocskán üldögélő szülők valamelyest az igazi játszótérre emlékeztetnek. Már csak a rozsdát kellene eltüntetni, lefesteni a játékokat, új hintákat felszerelni, homokozót elkülöníteni, csúszdát felszerelni...

A padon üldögélő édesanya is nagyjából ezekre hívja fel a figyelmet. ,,A legnagyobb baj, hogy a kóbor kutyák és a macskák összepiszkítják a homokot. A gyerekeink így belenyúlkálnak" — meséli Tatiana Munteanu. ,,Katasztrofális a játszóterek állapota" — panaszkodik, mellette pedig a nagymama bólint helyeslően. ,,Évek óta egyetlen játékszert sem újítottak fel, újakat sem hoztak. Mindjárt semmi nincs a játszótéren. Ahogy elromlik egy hinta, nemsokára elviszik. De helyette nem hoznak mást" — ecseteli a gondokat az édesanya. A mellette ülő idős néni a padra mutat. A kis ülőalkotmányon jóformán nincs, mire ülni, szinte teljesen tönkrement. ,,No, látja, hát arra nem gondolnak, hogy a gyerekekre vigyázó anyának, nagymamának is le kellene ülnie? Hisz nem vagyunk már fiatalok" — fakad ki az asszony. A körülötte forgó kisgyereket is láthatóan jobban érdekli a fényképezőgép, mint a játszótér. Kíváncsian, kissé megszeppenve néz a kamerába. ,,Általában ki szoktunk menni a parkba, oda viszem a gyereket. De most a park is fel van dúlva" — mondja a szülő. Hozzáteszi: az Olt negyedi új játszótér olyan messzire van, hogy inkább megéri a központba menni.

A Plus nagyáruháztól a Nicolae Colan-iskola felé megyek. A játszóterek állapota itt sem mutat hatalmas változást. A járókelő olyan térre is ráakadhat, amelyet mintha előre megfontolt szándékkal az indiánosdira találtak volna ki. A teret ugyanis teljes egészében belepte a néhol derékig érő burján, az egyetlen hinta pedig félig leszakadtan csüng. Kísérteties látvány a szemlélődőnek. Háború utáni állapotokra emlékeztet egy közeli játszótér törött hintáival. Háborúban, bombázás után játszhattak ilyen helyeken a gyerekek. Végigfut azonban a hátamon a hideg, ha arra gondolok, hogy a kettétörött mérleghinták életveszélyesek is lehetnek: mi történik, ha egy gyerek elveszti egyensúlyát, és nekiesik a kiálló hegyes vasdarabnak...

A Dália utca környékén ismét valamelyest rendezettebb terecskére bukkanok. Tucatnyi fiatal játszik, hintáznak, lipinkáznak. A sarokban olyasmit is felfedezek, amit eddig sehol: fával körülhatárolt homokozó, benne pöttömnyi gyerek kis lapátkával igyekszik megtölteni a vedret homokkal. A homokozó mellett idősödő néni üldögél, vigyáz a gyerekre. Belőle is árad a panasz, amikor a játszóterekről kérem a véleményét. Az elavult, ősrégi hinták, a rozsdásodó mászókák — mindannyiunk számára ismerős gondok hangzanak. ,,Én nem értem, nemrég Brassóban voltam, annyi szép és modern játszótér van. Ha ott lehet, nálunk miért nem lehet?"

Városházi stratégia: lassan, de biztosan?

Lassan, de biztosan épülnek új játszóterek Sepsiszentgyörgyön. Legalábbis ez derül ki Sztakics Éva alpolgármester szavaiból, aki a Háromszéknek elmondta: idén három új játszóteret építenek a városban. A versenytárgyalást egy helyi vállalkozó nyerte meg, így — amennyiben senki nem emel óvást a döntés ellen — az ő feladata lesz a három játszóteret megépíteni és felszerelni. Sztakics elmondta: a városháza stratégiája, hogy nem újítja fel a régi játszótereket, hanem teljesen újakat épít. A program keretében tavalyelőtt négyet építettek, idénre pedig hármat terveztek. Tavaly egyetlen játszótér sem épült. Mint mondta, ennek oka, hogy a kivitelezőnek ISCIR-engedéllyel kellett rendelkeznie, ezt pedig nem könnyű beszerezni. Az alpolgármester reményét fejezte ki, hogy lassan a régieket felújítják. A vasból készült, elavult játékszereket azért nem cserélik ki, mert fából építenek új játékokat. ,,Szerintem esztétikai szempontból is jobb a fa, ráadásul a gyerekek természetes anyagokhoz való vonzódása miatt is inkább megfelel a célnak." Hangsúlyozta: az új játszótereket a kivitelezők a berendezési terv alapján készítik el, mindegyiken elkülönítik a kisebb és a nagyobb gyerekek térfelét, tavasszal pedig növényzetet is telepítenek.