A megyei kórház két igazgatójával építéstörténeti visszapillantást tartottunk: 2000-ig ,,mentünk vissza", amikor biztossá vált, hogy a kórháztól megvonják a működési engedélyt, ha nem erősíti meg legalább az alagsorban lévő tartóoszlopokat, mivel az épület földrengésveszélyes.
Akkor ezt gyorsított eljárással meg is tették, de szakértők szerint csupán tűzoltás volt, ettől az épület még nem vált biztonságossá, és megkezdődött a lobbi a teljes szerkezeti felújítás jóváhagyásáért. A brassói egyetem elvégezte a szakfelmérést, majd a megvalósíthatósági tanulmányt, és kiszámította a költségeket, a tervezésre kiírt licitet megnyerte a marosvásárhelyi Arhing Kft., ő is elkészítette a költségvetést, ezt követte a kivitelezés pályáztatása, amit a sepsiszentgyörgyi Baumeister cég nyert meg, és vállalta, hogy három év alatt, vagyis 2008. szeptember 12-ig befejezi az épület konszolidálását. Ezzel megkezdődött a 80 milliárd régi lej értékű beruházás. Falakat bontottak, osztályokat költöztettek el, illetve zsúfoltak össze, kényelmetlenné tettek egy sor szolgáltatást, de előttük állt a cél: a biztonságos kórházépület. Következtek a műszaki meglepetések, a folyamatos újratervezés, majd a kórház vezetőségével közölték, csak EU-konform épületet lehet átadni, a szerkezeti megerősítés mellett modernizálni is kell. Újabb tervezés, módosítások egész sora, szinte egyetlen centi vízvezeték, illetve villanyhálózat sem volt azon a helyen, ahová később került, kész kálvária. A költségeket újraszámították, és ma már biztos, hogy az eredeti összeg legkevesebb kétszeresére lesz szükség, de még csak ígéretek vannak a költségvetés megduplázásáról, az alagút vége valahol nagyon messze sejlik.
Tavaly és tavalyelőtt minden pénzt elköltöttek, amit a konszolidálásra kiutalt a szaktárca, az igazgatók szerint idén is kiürítik a célra tartalékolt keretet. Hamarosan átadják az alagsort, visszaszerelik a röntgengépeket és befejezik a földszintet. Ígérik, év végéig kész lesz az I. és II. emelet, közben újabb osztályok költöznek el a helyükről, és megkezdik a konszolidálást a további három szinten. Ezzel együtt a teljes építkezés 40 százaléka lenne kész, a többit két év alatt lehetne elvégezni, ami a három szint felújítását és a B épületszárny megerősítését, korszerűsítését foglalja magában.
A tervek szerint két új műtő épül, a teljes műtőblokkban átszervezik, az eddiginél biztonságosabbá teszik a fertőző gócot jelentő, illetve egyszerű műtétek elkülönítését, a betegek, gyógyászati anyagok és hulladékok forgalmát. A műtőkben szűrt, kondicionált levegő lesz, központi ellátórendszerről biztosítják a steril vizet és a vákuumot, új padlót és falburkolatot szerelnek.
A jelenlegi beosztást átalakítják, kétágyas, fürdőszobás kórtermeket képeznek ki, ezzel párhuzamosan, egy másik program keretében, saját bevételekből a kórház többi épületében is korszerűsítenek, beleértve a tüdőbeteg-gondozót és a pszichiátriát. Utóbbiban mentálhigiénés központ is megkezdi működését, ez lehetővé teszi, hogy központi pénzalapokhoz jussanak e részleg modernizálásához.
A törvény lehetőséget ad arra, hogy a 2008-as költségvetésben a megyei kórház a teljes munkálat végösszegével, de legalább annak felével szerepeljen. Bízunk benne, a háromszéki politikusoknak is annyira szívügyük a megyei kórház, hogy hozzájárulnak ahhoz, hogy a szaktárca rábólintson a költségvetés kiegészítésére, és időben hozzájuthassunk ezekhez az összegekhez — szögezte le dr. Albert István.