Ismét fenekestől felfordul a román belpolitikai élet. Ma már biztos, hogy hétfőn a szociáldemokraták benyújtják a bizalmatlansági indítványt A jobboldali kormányzás okozta káosz ezer napja címmel. Míg kedd este Traian Băsescu nem tárgyalt Mircea Geoanăval és a demokratákkal, hajlamosak voltunk azt hinni, hogy ez a kezdeményezés is elbukik a parlamentben, de a szocdemek nagyválasztmánya majdnem egyöntetű szavazással kiállt a kormány menesztése mellett, s a demokraták és a liberális demokraták csendes készülődése azt sugallja, Tăriceanunak és kabinetjének már nincs sok hátra.
Innen kezdve jószerével csak találgatásokba, különféle forgatókönyvek előrevetítésére szorítkozhat az elemző. Tény, a liberálisoknak nincs nagy kedvük átadni a kormányt, de az is szemmel látható, hogy Băsescu kénytelen belekapaszkodni ebbe a helyzetbe, hogy visszatornássza magát a politikai élet középpontjába. Geoană nyilatkozatai azt sugallják, nem a szocdemek adják majd az új miniszterelnököt, s az, hogy az elnöki palotában az egyeztetéseken jelen volt Vasile Blaga, a DP alelnöke, jelzi: talán neki szánta az államfő a kormány vezetőjének tisztét, ám nem egy hírmagyarázó Stolojanra tippel, mások technokrata kormányfő kinevezésére várnak. Egyelőre meglehetősen tisztázatlan, hogy Mircea Geoană milyen nyomásra mondott le esetleges miniszterelnökségéről, s milyen kormányváltás utáni lépések felvázolásával vette rá párttársait, hogy mellé álljanak. Ugyanis Traian Băsescu, ha valamit is ad magára, harcos és friss-sütetű jobboldali államfőként nagyobb tekintély- és presztízsveszteség nélkül nem nagyon dobhatja oda a kormányzást a posztkommunista baloldalnak. Főként, mert pártelnöksége alatt fogadták el és iktatták programjukba a demokraták, hogy nem lépnek szövetségre az SZDP-vel. Most valószínű, módosítanak ezen, kiszivárogtatott hírek szerint a szociáldemokratáknak hely kell az új kormányban, s nem is akármilyen, a külügyi tárcán kívül maguknak követelik a tanügyet, az igazságügyet, a munkaügyet is. Hogy most, az EP-választások és a tél beköszönte előtt miként lehet ezt a nem kis megrázkódtatással járó kormánycserét megoldani, és hogy következő lépésként előrehozott választásokra játszik majd az új kormánytöbbség, vagy sem, hogy ez a csapat miként tud együttműködni az államfővel, kérdéses. Csak az tűnik biztosnak, hogy a Tăriceanu-kabinet napjai meg vannak számlálva. Bár az igazság órája a bizalmatlansági indítvány szavazásakor jön el.