Benedek Elek: Mátyás király és az öreg szántóvető

2007. szeptember 22., szombat, Kiscimbora
Egyszer Mátyás király, mikor szerteszéjjel járt az országban, hadd lássa, milyen dolga van a szegény népnek, egy falu mellett kiment a mezőre, s ott szóba állott egy öreg szántó-vető emberrel. Vele volt a kísérete is. Hatalmas nagyurak. A király megismerte az öreg szántóvetőt, aki neki hajdanában katonája volt. Ezzel a szóval köszöntötte az öreget:

— Tisztességgel, öreg!

Felelte a szántóvető:

— Köszönöm az asszonynak!

Azt kérdi aztán a király:

— Hány pénzért dolgozik kend?

— Én bizony, felséges királyom, hatért.

— S hányból él kend?

— Kettőből — mondja az öreg.

— Hát négyet hová tesz kend?

Felelte az öreg:

— Azt a sárba dobom.

Tovább kérdez a király:

— Hát öreg, hány még a harminckettő?

— A bizony, felséges királyom, már csak tizenkettő.

— Hát a bakkecskét meg tudná-e fejni? — kérdezi a király.

— Meg biz’ én, felséges királyom.

Azt mondja a király:

— Na, öreg, az isten áldjon meg, az én kérdéseimnek magyarázatját addig senkinek meg ne mondd, míg a képemet meg nem látod.

Továbbmegy a király, otthagyják az öreget, s azt mondja az uraknak:

— Na, urak, aki meg tudja magyarázni az én kérdéseimet, annak egy uradalmat adok.

Bezzeg szerették volna az urak kitalálni, de hiába törték a fejüket, nem találták ki. Mit volt, mit nem tenni, visszamentek az öreghez. Körülfogták, kérték, hogy mondja meg, mi annak a beszédnek a magyarázatja. Azt mondja az öreg:

— Hát nem hallották az urak, mit mondott a király? Addig nem szabad megmondanom, míg a király képét nem látom.

De így s de úgy — mondották az urak —, megfizetik urasan, csak magyarázza meg.

— Jól van — mondotta az öreg —, hát adjanak tíz aranyat.

Mindjárt leolvasnak az öregnek tíz csengő aranyat, s kérdi az egyik úr:

— Hát mikor a király azzal köszöntötte, hogy ,,tisztességgel, öreg", miért válaszolta kend, hogy ,,köszönöm az asszonynak"?

— Azért — felelt az öreg —, mert az asszony mossa rám a ruhát, a tiszta ruha pedig tisztesség.

— No, ez igaz — mondották az urak.

— De hogy veti kend a pénzt a sárba?

— Hát úgy, hogy kettőből magam élek, négyet a fiamra költök. Az pedig annyi, mintha a sárba dobnám, mert sohasem látom.

— Hát az mi: hány még a harminckettő?

— Megmondom, ha leolvasnak tíz aranyat.

Jól van, leolvassák azt is.

— Ennek az a magyarázatja, hogy mikor fiatal voltam, harminckét fogam volt, most meg csak tizenkettő.

— No lám, ez nekünk eszünkbe se jutott — mondták az urak.

— Hát a bakkecskéket hogy fejné meg?

— Azt is megmondom tíz aranyért.

Leolvassák a tíz aranyat, s mondja az öreg:

— Hát úgy fejem meg a bakkecskéket, ahogy most az urakat megfejtem.

De bezzeg elszégyellték magukat az urak, nagy bosszúságukban azt mondták:

— No, megálljon kend, majd megmondjuk a királynak, hogy megmagyarázta a beszédjét, pedig még a képét sem látta.

— Nem-e? — mondotta az öreg. — Én nem láttam a királyunk képét? De bizony láttam, itt van, ni! — s mutatta az aranyon a királynak a képét. — Mert úgy tudják meg az urak, hogy így értette a király is, hogy addig ne magyarázzam meg a beszédjét, míg pénzen nem látom meg a képét.

De most már az uraknak sem volt több szavuk, otthagyták az öreget, s nagy szégyenkezve a király után kullogtak.

Hozzászólások
Szavazás
Ön készül nyaralni idén?








eredmények
szavazatok száma 1815
szavazógép
2007-09-22: Kiscimbora - x:

Ismeretlen szerző: Néhai való jó Mátyás király

(1510-es évek)
Néhai való jó Mátyás király!
Sok országokat te birál,
Nagy dicséretet akkoron vallál,
Ellenségednek ellene állál.
2007-09-22: Kiscimbora - x:

Arva fuisti

Szegény árva fiú volt Várdai Péter, de nagy volt az esze s a tudománya. Hogy, hogy nem, az eszes, soktudó fiút megismerte Vitéz János, a híres esztergomi érsek, keze alá vette Pétert, iskolába adta, sőt, még külső országba is elküldötte, hogy elméje jobban pallérozódjék. Mikor aztán hazakerült a külső országból, egyenesen a nagy Mátyás király színe elé vezették, s a királynak úgy megtetszett Várdai Péter, hogy egybe megtette íródeákjának. De bezzeg meg volt vele elégedve Mátyás király. Szép, gömbölyű írása volt Péternek, s amit megírt, az olyan szépen s okosan volt megírva, hogy a király nem győzte eleget dicsérni.