Minden bizonnyal a halála után harminc évvel is emlegetett híres szászcsávási prímás, Horvát Mezei Ferenc — muzsikusnevén Vén Kránci — nem gondolta, hogy falujában nemzedékekre meghatározta a cigány zenészek szerepét, megbecsülését, akik közül a legtehetségesebbek világhírnévre tettek szert. A Háromszék Táncegyüttes legújabb bemutatójával a szászcsávási zenekar előtt tiszteleg, érzékeltetve, hogy az igazán tehetséges muzsikus azt is eltűri, ha a táncos kedve szerint kell húzni, számára egyetlen dolog szent: tudása szerint a legjobban zenélni, jobban, mint előtte bárki más.
A Csávási ballada nyitóképében egy férfi táncos három prímást tesz próbára, az őket kísérő két kontrás és egy bőgős kapkodva igazodik a rendelésekhez. A szokásostól eltérően a zenészek nem a színpad bal oldalán foglalnak helyet, hanem középen, ezzel is érzékeltetve, hogy itt most ők lesznek a középpontban. Lakodalmas menet érkezik, Küküllő menti magyar táncokat látunk, a mulatság hangulata tetőre hág, valahogy véget kell vetni neki, a gazda a prímás tenyerébe csap, és a násznép elvonul. Pillanatok múlva egy román keresztelőn vagyunk, Nagyenyed környéki forgatóst és haideut táncol az együttes, megint minden hiteles, szó sincs színpadiasságról, erőltetett látványról, a zenészek olyan hangulatot teremtenek, hogy a vendégek alig akarnak hazamenni. A Dicsőszentmárton környéki cigány táncokat a prímások versengése vezeti be, egyik a hátára helyezett hegedűt húzza, a másik a lába közé dugott vonóval hegedül, a harmadik még kitekertebb pozícióban muzsikál, csakhogy ő legyen a legjobb. A közönség nevet, és közben csodálja a virtuozitást, amivel Fazakas Levente, Molnár Szabolcs és Bartis Zoltán előcsalogatja a cifra hangzásokat a hegedűből. Ha verekedés nem is, de a cigány mulatságokhoz illő lökdösődés van a színpadon, versenyben a legnehezebb legényes figurák, de még a zenei stílusok, hangszerek is vetélkednek, egy szintetizátoros alak próbál felülkerekedni, de nem sikerül neki. Vége a mulatságnak, a zenészek fáradtan, de annál nagyobb belső átéléssel énekelnek.
A következő kép a táncházé. Minden éppen úgy történik, mint az újkori városi táncházak bármelyikében, a fiatalok utcai ruhában érkeznek, a hivatásos néptáncosok némi lezserséget engednek meg maguknak, hisz itt ők is amatőr néptánckedvelők. A lányok csujogatnak, a legények szerre taszigálják egymást a zenészek elé.
A falusi mulatságokon keresztül a táncházba eljutott szászcsávási zenekar hirtelen a felhőkarcolók között találja magát, említett három prímás, valamint Fazakas Albert és Szilágyi László brácsás, illetve Bajna György nagybőgős fekete rendruhában, narancssárga nyakkendővel és fekete szemüveggel jelenik meg valamelyik amerikai nagyváros színpadán, a műsorvezető angol nyelven bejelenti a Szászcsávás Bandet. Egymagukban ők a zene- és tánckar, egyenként, illetve párosával figuráznak, úgy gondolják, ebben a közegben megengedhetik maguknak az enyhe nagyképűséget. De itthon, ahol a sajátjaiknak húzzák, akikkel közös a népzene- és néptánchagyomány, a legnagyobb alázattal nyúlnak hangszereikhez, mindegy, hogy magyar, román vagy cigány közösségnek muzsikálnak.
Ivácson László rendező-koreográfus, Fazakas Levente zenei szerkesztő, valamint Mátéfi Csaba, Kis István, Kis-Demeter Erika, Szűcs Gábor koreográfusok Csávási balladája a Háromszék Táncegyüttes egyik legsikerültebb előadása, mert úgy mutat be hivatásos produkciót, hogy a zenészek és táncosok mélyen emberi vonásaiban a néző felismerje önmagát.