Ez a jelmondat is lehetne Teréz anya szellemi hagyatéka. Miként a széles nagyvilágban, az általa alapított rendházakban — így a sepsiszentgyörgyi Őrkő cigánytelepen is — a Szeretet Misszionáriusai szerzetestársulat alapítójára emlékeztek tegnap délután. Dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek és Potyó Ferenc pápai káplán, általános helynök a Teréz anya leányai szerzetesnővérek meghívására érkezett az ünnepségre, a szentmisét a sepsi-barcasági kerület papjaival közösen mutatták be.
Szentbeszédében az érsek atya kiemelte a polgári nevén Agnes Gonxha Bojaxhiu, albán szülőktől származó Teréz anya életének fontosabb mozzanatait. Kilencévesen félárván maradt két testvérével együtt, édesanyjuk áldozatos szeretettel nevelte őket, miközben sosem feledkezett el a város szegényeiről. 1931. május 25-én Dardzsilingben tett szerzetesi fogadalmat, a Teréz nevet az 1925-ben szentté avatott lisieux-i Teréz iránt érzett tiszteletből választotta: ,,Őt választottam névadómnak, mert hétköznapi dolgokat tett nem hétköznapi szeretettel." 1948 augusztusában levetette a Loreto nővérek ruháját, és kék zsinórral szegélyezett fehér száriba öltözött, a vállán kereszttel. Patnába ment az amerikai missziós orvosnővérekhez, ahol ápolónői kiképzést kapott. Karácsonyra visszatért Kalkuttába, és a szegények Kis Nővéreivel lakott. 1950 októberében hagyták jóvá az új szerzetestársulatot, a Szeretet Misszionáriusait, amely Kalkuttában alakult meg, s innen terjedt el Indiában, majd az egész világon. Hitvallásuk: Jézust szolgálni a szegényekben, a nap 24 órájában. Egész szívükből, szabad elhatározással szolgálják a szegényeket, munkájukért pénzt nem fogadhatnak el. Teréz anya tevékenységét az egész világon elismerték, 1979-ben Nobel-békedíjat kapott. A tőle szokott egyszerűséggel hárította el a ceremóniás rendezvényt, mondván, hogy egy falat nem menne le a torkán a finomságokból, míg mások éheznek... Így a díjjal járó pénzösszeget is a szegényeknek utalták ki. 1986. február 3-án II. János Pál pápa meglátogatta Kalkuttában a rendházat, mély benyomást tett rá az ott tapasztalt szeretet: ,,Olyan ház, amely a bátorságon és a hiten alapszik, ahol a szeretet uralkodik. A Nirmal Hridayban az emberi szenvedés misztériuma találkozik a hit és a szeretet titkával. És ebben a találkozásban az emberi lét legmélyebb kérdései érthetővé válnak." Hátrahagyott leveleiből tudjuk, hogy életének utolsó szakasza teljes lelki szárazságban telt. Sepsiszentgyörgyön is járt két alkalommal: először 1990. július 9-én és egy-két évvel később. Kovács Zita doktornő, a Pro Vita Hominis Életvédő Társaság vezetője és még sokan mások emlékeznek a hajlott hátú Teréz anyára, akit ittlétekor egy csokor rózsával köszöntöttek... 1997. szeptember 5-én adta vissza Teréz anya lelkét Teremtőjének. A rendhez ma négyezer apáca és négyszáz szerzetes tartozik, tevékenységüket hárommillió önkéntes segíti.
Az őrkői Mária, világ királynője templomban Márkus András szentszéki tanácsos, címzetes esperes teljesít szolgálatot. Tizennyolc éve nagy-nagy szeretettel, türelemmel gondozza roma híveit. 1992. december 8-án tartották az első ünnepélyes szentmisét a templomban, a nővérek 1993-ban költöztek ki. Délutáni tevékenységek keretében imádságos lelkülettel foglalkoznak a cigány gyermekekkel.
Tegnap délután a szentmise végén a nővérek megköszönték Istennek, hogy Teréz anyát adta a világnak, az érsek atyának, hogy elfogadta a meghívást, a város vezetőségének, hogy segített az oltár felállításánál, és a híveknek is, hogy eljöttek. A szentmise után kis emlékérmét kaptak a jelenlevők, majd agapéval zárult az ünnepség. A kis rendház udvarán még megnézhették a Boldog Teréz anya életét bemutató színes kiállítást és útravalóul az oltár fölé helyezett mondatot: ,,Isten nagyobb dologra teremtett minket, arra, hogy szeressünk."
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.