A szeptember 19-i Háromszékben Nagyarányú támogatások a Székelyföldnek címmel megjelent, az RMDSZ által összehívott csernátoni ,,titkos" tanácskozásról szóló cikkhez szeretnék hozzászólni. Markó elnök úrtól azt is megkérdeztem, hogy Frunda György ügyvéd-szenátor mit tett az Agache-ügyben elítélt kézdivásárhelyiek érdekében Strasbourgban, ahová EP-képviselőnek készül.
A mai napig sem rehabilitálták őket, száműzetésben kénytelenek élni. Az is elhangzott már rögtön a legelején, hogy ha Kézdivásárhely megyei jogú város, akkor miért nincs a mai napig megoldva a sofőrvizsga helyben, amire a prefektus úr is határozott ígéretet tett. Azt is felvetettem, hogy Bélafalván az emberek nagy részének még mindig nincs birtoklevele, hiába bélafalvi a község polgármestere. Ezekre a kérdésekre szerettem volna választ kapni.
Az is furcsa számomra, hogy Marosvásárhelyre csak egyesek utazhatnak, és a kettősök nem, habár Markó Béla hangsúlyozta, hogy minden megyénkbeli RMDSZ-es polgármestert és megyei tanácstagot vár. Úgy látszik, Baka Mátyásnak, az RMDSZ kézdiszéki elnökének a kampányban nincs mindenkire szüksége. Csak egyesekre, pedig most minden szavazatra szükségük lenne.
Tisztelettel, Boldizsár Béla megyei tanácstag, Bélafalva
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.