EZ NEM AZ A CSIBI. Az győz, aki meggyőző — állítja Csibi Magor, a Liberális Párt EP-jelöltje. A 27 éves csíkszeredai politikus befutó helyen szerepel a liberálisok listáján. Lehet, hogy ő lesz az egyetlen erdélyi magyar az EP-ben, de nem pályázik magyar voksokra, inkább Verespatakkal foglalkozna. (Transindex)
NEM HAGYJA MEGFÉLEMLÍTENI MAGÁT A KORRUPCIÓELLENES FŐÜGYÉSZ. Daniel Morar, a Korrupcióellenes Ügyészség vezetője a közszolgálati televízióban kijelentette, nem hagyja magát megfélemlíteni Tudor Chiuariu igazságügyi miniszter által. Visszautasította az igazságügyi miniszter vádjait, és fenntartja, hogy Chiuariu nem járt el törvényesen, amikor hagyta, hogy a Korrupcióellenes Ügyészség vizsgálati jelentésével együtt folyamatban lévő ügyek adatai is nyilvánosságra kerüljenek. A korrupcióellenes testület pár napja kért engedélyt az elnöki hivatal különbizottságától, hogy bűnvádi eljárást indíthasson Tudor Chiuariu ellen, aki törvényesnek ítélte azt a Nagy Zsolt volt távközlési miniszter által kezdeményezett rendeletet, amely lehetővé tette a Román Posta számára, hogy egy másik vállalat tulajdonába játsszon át egy Bukarest központjában lévő, állami tulajdonú ingatlant. (Új Magyar Szó)
A BIODÍZEL HÁTRÁNYAI. A biodízel- és bioetanol-termelés 2005-ben világszerte egy százalékát fedezte a közúti közlekedés üzemanyag-felhasználásának. Ez az arány derűlátó számítások szerint 2050-re elérheti a tizenegy százalékot, de első hátrány, hogy az élelmiszerek ára növekedésével párhuzamosan drasztikusan drágulna. Másodszor: jelenleg a bioüzemanyagok közül csupán három termel jóval kevesebb üvegházhatású gázt, mint a hagyományos üzemanyagok: a cukorrépából nyert etanol (elsősorban Brazíliában állítják elő), a cellulózgyártás melléktermékeként keletkező etanol, valamint az állati zsírokból és fáradt olajból előállított biodízel. Harmadszor: a bioüzemanyag-előállításhoz is kell fosszilis tüzelőanyag, nem is kevés. Így, ahogy drágul az olaj, és nő a kereslet a bioüzemanyag iránt, az utóbbi is egyre drágább lesz, mivel nem lehet (az egyre dráguló) olaj nélkül előállítani. (Capital)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.