Kobak leült leckét írni. De ma valahogy nem volt kedve kinyitni a füzetet.
— Egy kicsit lustálkodom — mondta az órának, de ahogy odanézett, látta, hogy az óra megállt.
— Remek — mondta —, akkor még rengeteg időm van. Azzal elkezdett jóízűen lustálkodni.
Lustálkodott, lustálkodott, de egyszerre csak nagyon furcsa lett, hogy az óra állt rendületlenül.
— Hátha elromlott — nyugtalankodott. — Írok egy kicsit, hátha már késő van.
Azzal írni kezdett, s ahogy felnézett véletlenül, látta, hogy az óra jár, mintha meg sem állt volna.
— Ejha! — kiáltott fel. — Akkor mégse romlott el.
És most már azért kezdett el lustálkodni, hogy lássa: megáll megint az óra? Megállt.
— Mért állsz meg? — kiabált Kobak az órára. — Bele fogsz zavarodni a végén. A végén már te sem fogod tudni, hány óra van!
De az óra csak állt tovább.
— Na, ha nagyon akarod, írok neked egy kicsit — sandított Kobak az órára. — De csak a számtant írom le, mert az nagyon könnyű.
Számolni kezdett, s az óra járt megint, mintha mi sem történt volna.
— Nahát, ez jó vicc! — nevetett Kobak, de mintha nem igaziból nevetett volna. — Azért is lustálkodom még egy kicsit.
Az óra megint megállt.
— Majom! — nyújtotta ki a nyelvét Kobak az órára. — Utánozó majom! Neked az a dolgod, hogy járj. Semmi közöd hozzá, hogy egy kicsit lustálkodom.
Az óra most visszafelé kezdett forogni.
— Rád se nézek! — toporzékolt most már Kobak.
De minél jobban toporzékolt, az óra annál gyorsabban forgott visszafelé. Kobak addig toporzékolt, míg akkorát nem kordult a gyomra, hogy elfelejtett tovább toporzékolni.
— Éhes vagyok, Mama! — kiabált, de Mama bejött, megnézte az órát, és azt mondta nyugodtan:
— Korán van még vacsorázni! — azzal már ki is ment.
Kobak ott maradt éhesen a visszafelé forgó órával. Gyorsan leült, és megtanulta a három szakasz verset.
Az óra most rendesen járt, mintha sosem forgott volna visszafelé.
Megtanulom előre a második három szakaszt is — határozta el magát Kobak, s hát az óra most szaladni kezdett előre. Kobak elővette a számtankönyvet, és megoldott egy feladatot, amit föl sem adtak.
Az óra úgy forgott előre, mint akit kergetnek.
Kobaknak erre olyan jókedve kerekedett, hogy hangosan énekelni kezdett.
— Nem vagy éhes? — jött be Mama csodálkozva. — Itt a vacsora ideje — mondta, és úgy nézett az órára, mintha egészen közönséges óra volna.
De ti tudjátok, hogy nem az.
(Kobak harmadik könyvéből)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
