A szlovák repatriánsok peredi találkozójával egyidejűleg több felvidéki magyar településen a magyarok hatvan évvel ezelőtti kitelepítéséről emlékeztek meg, s ugyanezen a napon jelent meg az Új Szóban egy terjedelmes beszélgetés, melyben Skultéty Csaba, a Szabad Európa Rádió egykori munkatársa vall a lakosságcseréről. Skultéty a magyar áttelepítési kormánybiztos titkáraként élte meg a történéseket. Felidézi: amíg a felvidéki magyarok kényszerűen kerültek Magyarországra, addig a magyarországi szlovákokat toborozták, hogy költözzenek a helyükre, Csehszlovákiába. ,,Az elszegényedett borsodi falvakban nem kellett különösebben győzködni az embereket, hiszen valamennyien jobb körülmények közé mentek, mint amilyenekben ott éltek."

A ma Magyarországon élő Skultéty úgy látja: a szlovák történelemismeretből és a szemléletből máig nem tűntek el az egykori téveszmék, miszerint ,,Csehszlovákiából már az első világháború után minden magyart ki kellett volna takarítani". Skultéty e szemlélet indokait így magyarázza: ,,A szlovákság mint politikailag fiatal nemzet sorozatosan hozzájutott az ingyenzsákmány lehetőségéhez. Amikor megalakult a klérofasiszta szlovák állam, nagyon sok csehet utasítottak ki, és tették rá a kezüket javaikra. Utána a zsidókat deportálták, vagyonukat arizálták (árjásították), majd a szepességi németeket és a magyarokat fosztották meg mindenüktől. Mindent könnyen kaptak, és minden hibás lépésük következmények nélkül maradt. Aki a háború alatt északon Hlinka-gárdista volt, abból a háború után egy csapásra a kitelepítetteket felügyelő partizán-gondnok lehetett délen." Skultéty szerint a magyar―szlovák megbékélés ügyében azért nem lehet dűlőre jutni, ,,mert a magyar és szlovák nemzeti mozgalmak, a nemzeti öntudatra való ébredés között jelentős fáziseltolódás van".