Háromszéken az érintetteknek legfeljebb tíz százaléka kereste fel a bankokat a szeptember 20-i határidőig, hogy szembesüljön a 2010. június 21-e előtt magánszemélyekkel kötött hitelszerződések kamatfeltételeinek kötelező módosításával.
Az 50-es számú sürgősségi kormányrendelet által előírt módosítás a kamatfeltételeknek az uniós normákhoz való igazítását célozta, és országos szinten közel hétmillió szerződést érintett. Az egyik legjelentősebbnek tűnő módosítás az idő előtti hiteltörlesztések feltételeinek megváltoztatása: a változatlan kamatozású hitelek idő előtti törlesztésekor egyszázalékos illetékkel kell számolniuk az ügyfeleknek, változó kamatozású hitel esetén pedig mindez illetékmentes. Lényegesnek tűnő, ügyfélbarát változás, hogy a jövőben, akár aláírt hitelszerződés esetén is, két hét gondolkodási idő áll rendelkezésre, ami alatt a kliens tájékozódhat a banki hitelpiacon, s a periódus végén akár vissza is mondhatja a szerződésajánlatot. Az új rendelkezések értelmében azonban a jövőben minden korábbinál átláthatóbb, kiszámíthatóbb feltételrendszer mellett döntheti el az ügyfél, hogy folyamodik-e banki hitelhez. Mindettől a hitelágazat meglendülését várják a banki szakemberek, ami az elmúlt két évben a banki megszorítások és a lakossági létbizonytalanság következtében esett vissza.
Banki forrásokból származó információink szerint Háromszéken a hitelszerződéssel rendelkezőknek mindössze 5—6 százaléka írta alá a módosításokat tartalmazó iratokat. Aki nem jelentkezett a vele szerződéses viszonyban álló pénzintézetnél, távolmaradását az új feltételek hallgatólagos elfogadásának tekintik. További négy százalékra tehető azok aránya, akik megjelentek a banki kirendeltségeknél, de nem írták alá a módosításokat, illetve akik elegendőnek ítélték a hallgatólagos tudomásulvételt. Ezek közé elsősorban az állandó kamatozású hiteleket felvevő ügyfelek tartoztak.
Országos szinten több mint százezerre tehető a módosításokkal elégedetlen, az iratok aláírását visszautasító kliensek száma. A különböző internetes csoportokba tömörülők száma meghaladja a 13 000-et, ami nem éri el a hitelszerződéssel rendelkezők 0,5 százalékát sem. Ők azok — tizenhat pénzintézet, a Volksbank, BCR, Bancpost, BRD, Alpha, OTP, Raiffeisen, Transilvania, Banca Românească, Piraeus, RBS Bank Románia, Credit Europe, ING, CEC, Millennium és UniCredit Ţiriac bank ügyfelei —, akik máris kinyilvánították szándékukat, miszerint jogi úton próbálják elérni a módosítások megváltoztatását. A versenyhivatal elnöke, Bogdan Chiriţoiu szerint a bankok inkább pereskednek, mintsem az új hitelek körülményeihez igazítsák a régieket is, mivel kevés olyan ügyfélre számítanak, aki valóban bírósághoz is fordul.
Elképzelhető azonban, hogy a bankok kárpótlásért folyamodnak a rájuk kényszerített módosítások nyomán keletkező veszteségek miatt. A saját jogkörben megszabott kamatláb helyett az EURIBOR/ LIBOR/EURIBOR mutatók alkalmazása a bankok számítása szerint közel 900 millió eurós veszteséget okoz a pénzintézeteknek — hozta nyilvánosságra a bankszövetség. A jegybank által végzett hatástanulmány 600 millió eurós összeget tart valószínűnek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.