Magánosítás honi módraEgy kudarc leírása

E kérdéskörnek a körvonalai bontakoztak ki azok tanúskodásából, akik az egykori autóvillamossági gyár, a gyümölcskertészet és a Sugás nagyáruház volt vezetőiként e cégek privatizációs folyamatairól beszámoltak az eddigiekben. A húsz éve beindult változásoknak a magánosításhoz és egy valamelyest kiegyensúlyozott piacgazdasághoz kellett volna elvezetniük, s noha a gazdasági élet ma döntő módon már magánkezekben, a létbiztonság szavatolása dolgában a lakosság jó hányadának még adósa e radikális reform.

A tőke társadalmi felelőssége
Ezért is szükséges a cégek körének szélesítése előtt új szempontok bevétele a vizsgálódásba. A tőke társadalmi felelősségéről van szó, arról, hogy a privatizáció nyomán létrejött új cégek mennyire társadalombarát módon működnek. Vegyük tehát szemügyre a magánosítást következményei felől nézve is, különösen, hogy az új szempontokat pontosan megyei példákra hivatkozva kidolgozta a háromszéki kereskedelmi kamara, mi több, azt törvénykezdeményezés formájában tárta a nyilvánosság elé. Éppen a honi privatizáció fonákságainak orvoslására szánt dokumentumot mindenképp megérdemli ismertetnünk. Ma már nyilvánvaló, a romániai privatizációnak több a kárvallottja, mint kellene, a tőke mozgásában inkább érdeket sért, mint szolgál. Válság idején különös súlyt kap e felismerés, hogy a tőke nem eléggé társadalombarát módon működik — és ezáltal az egész privatizációs folyamat értelme kérdőjeleződik meg. A magánosítás kisemmizettjeinek egy csoportját vehetjük most szemügyre, az ő megsegítésükre dolgozott ki a kamara valóban megszívlelendő jogi eljárást, melyet a törvényhozás figyelmébe ajánl.
— Szempontom az, hogy milyen tőkét vettek át, hány volt a részvényes, hány van most, és hogy a kisrészvényesek miért nem kapnak osztalékot évek óta — mondja Rosner Herman, a tervezet megalkotója.
A felvetés valóban közérdekű. Különösen, hogy hozzáteszi:
— Ha pedig befektették azt a hasznot, miért nem tették hatékonyan? Miért nem fejlesztették tovább az átvett cégeket, elfogadható-e, hogy azok ma egy helyben topognak vagy éppen romosodnak?
Kisrészvényes alatt tulajdonképpen a lakosság majd egészét érti, hiszen a tömeges privatizáció folyamán jóformán mindenki kapott részvényre beváltható kupont, értékjegyet, valamilyen formában a szocializmus volt alkalmazottjaiként valamennyiünknek van vagy volt közünk ahhoz, ahogy ezek elúsztak a semmibe, lenullázódtak, s még aki okosabban döntött a kuponok beváltásakor, s valamit csak kapott értük, az is többnyire jogosan elégedetlen az eredménnyel, becsapottnak érzi magát.

Csőd és bukás
Rosner Herman közgazdász, a megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke közismerten ötletgazdag ember, én itt most tájékozottságát emelném ki. Számomra szavai hitelét csak növeli, hogy funkciójánál és intézményi pozíciójánál fogva megvan a betekintése a gazdaság működésébe, s személyes érintettsége magánvállalkozóként gyakorlati tapasztalatokkal is felruházta. In medias res azzal indítok:
— Nemrég kijelentette, a megyé­ben csupán a Co­va­lact tejgyár, a Seciu­ana konfekciógyár és a bibarcfalvi ásványvíztöltöde magánosítása tekinthető sikeresnek, ,,a legtöbb esetben a vállalkozók csak csőd­be juttatták a magánosított gyárakat, a munkanélküliek ezreit varrták az állam nyakába, és soha nem fizettek osztalékot a kisrészvényeseknek".

— Eső után köpönyeg, mondanák sokan, szerintem azonban soha időszerűbb nem volt a kérdés. Nem a hibásokat kell keresni, hanem megnézni, mi megmenthető még az elkótyavetyélt értékek közül. Pár éve jeleztük a megyei tanácsnak, hogy az Olt Turisztikai Vállalat esetében mennyire elhibázott volt a módszer. Oda tartozott, ugye, a Bodok Szálló, Sugásfürdő, Előpatak, Málnásfürdő, egyebek. Aki tudja, hogy a szerb király Előpatakon üdült, Minulescu egyik regényét Málnásfür­dőn írta, és Bethlen Gábor fejedelem Kovásznán kezeltette magát, az történelmileg is felmérheti a háromszéki gyógyüdülőhelyek értékét. Nos, e kincseket egy olyan privatizációs módszerrel adták magánkézbe, mely semmi garanciát nem nyújtott arra, hogy az új tulajdonos ott fejleszteni, befektetni fog. Zárt borítékban benyújtott ajánlatokat bíráltak el, a legtöbb pontot az a brassói Ioan Niculae kapta, aki már befektetett a turizmusba 3,7 millió eurót Brassó-Pojánán. A kamara akkor azt kifogásolta, nem is az a baj, hogy olcsón adták oda — 560 000 euróért, két-három lakás áráért —, hanem hogy a fő kritérium az volt: az illető mennyit fektetett már be addig. Adhatták volna akár egy euróért is, de annak alapján: mennyit fog befektetni. Miután az észrevételünk megjelent az újságban, talán bevették azt, hogy 550 000 eurót kell a nyertesnek beruháznia több évre elosztva. Persze bekövetkezett, amit előre láttunk: a cég nem fektetett be, eltelt hét év, és nem történt semmi. (Zárójelben megjegyezzük: Ioan Niculae nem szenved forrásszegénységben, a Forbes magazin szerint a nemzetközileg számon tartott három román dollármilliárdos egyike.) A Bodok Szálló felújításának nekifogott, de nem fejezte be, és úgy dobta piacra. Eladta Sugásfürdőt a városnak 350 000 euróért, és eladta Bálványost a domósoknak, de a többivel nem törődik. Ott nem történik semmi.
— Dehogynem. Például az Ilona Villa Málnásfürdőn egy szép nap összeomlott, s azóta széthordták az építőanyagát is.

A málnásfürdői Ilona Villa — már a romjait is elhordták SZEKERES ATTILA FELVÉTELE

Példa a másra
— Románia késett a privatizációval, például Csehországhoz képest, miként késett a tulajdon-visszaszolgáltatással is. Pedig nem kezdődött rosszul. Eredményes magánosításra nálunk a kézdivásárhelyi ruhagyár a példa. Erre a román kormány egy úttörőnek szánt akciója, ún. kísérleti projektje keretében került sor. Azért volt sikeres, mert a MEBO-módszerrel az alkalmazottak és a vezetők lettek részvényesek, s ebből kifolyólag még három céget alapítottak: újabb ruhagyárat Kézdin, egyet Bereckben, és egy saját szállítóvállalatot. Az alkalmazottak örvendhettek annak, hogy egymás közt eladhatták rézvényeiket, ha valakinek pénzre volt szüksége. Osztalékot is kaptak éveken keresztül, részesültek a cég profitjából. Hogy most nehéz helyzetben vannak, az nem rajtuk múlott, hanem a konjunktúrán. Ki­emelném, hogy 1992-ben megfelelő időpontban történt a lépés. Nem mindegy, mikor privatizálunk. A bútorgyár például annak lett áldozata, hogy miként a cégek zöme, 1990 után pénz és forgótőke nélkül maradt, a bankok pedig nagyon drágán adták a kölcsönt, hatalmas volt az infláció, és piacának jó részét is elvesztette, nagyon eladósodott. A kézdi ruhagyár sikere viszont oda vezetett, hogy tucatnyi új konfekcióipari cég jött még létre a megyében a kilencvenes években, a ,,Nadrágok völgye" a californiai Szilikon-völgy mintájára valóságos brand lett, elismertsége idevonzotta a befektetőket. A gyárat különben 1972-ben adták át, kezdetben talán keletre szánt egyenruhákat varrtak, utóbb szakosították magukat nadrággyártásra és váltottak át a nyugati piacra. Előnyös volt rájuk nézve, hogy e kapcsolat nem szakadt meg, de a magánosítás sikeréhez okvetlenül hozzájárult, hogy mind a munkásság, mind a műszaki gárda abban volt érdekelt: éltessék, fejlesszék a céget. A magánosítással önállóságot nyertek, rugalmasan alkalmazkodtak, fel sem merült, hogy ócskavasként kiárusítsák, mely sorsra nálunk sok gyár jutott.
— Nézete szerint melyik tekinthető még sikeresnek az említetteken kívül?
— Ennyire sikeres nincs több, de ott a szentgyörgyi kenyérgyár, a Mopaco, egy magyar befektető vette meg, működik még, bár nagy gondot okoz számára a pékipar átka, a feketepiac, mely 40—45 százalékot tesz ki a statisztika szerint. Ilyen körülmények közt nehéz megőrizni a versenyképességet és a törvényeket is betartani. Működik tovább a volt IMASA egy részlege. Nagy vita zajlott a sajtóban, hogyan teszi, de működik. Hogy kevés munkással? Aki ma annyinak kenyeret ad, az előtt én leveszem a kalapom.

A hozzáértés és a felelősségérzet
Ezt követően Rosner Herman rátért ama okok fejtegetésére, melyek nézete szerint valósággal kisiklatták a hazai magánosítást sok helyen, Kovászna megyében pedig különösen.
— A privatizálás elgondolása, az alapelvek helyesek voltak, de alkalmazásukkor a történelem megcáfolta őket. Szinte az történt, mint a kommunizmussal, melynek elvei szépek voltak, de a gyakorlatban nálunk 50, Oroszor­szágban 70 év alatt megbuktak. Abból indultunk ki, ugye, hogy az állam a legrosszabbul gazdálkodó intézmény nemcsak nálunk, hanem mindenütt a világon. A gazdaságot tehát magánkézbe kell adni, mert ezáltal nőhet a hatékonyság, nagyobb lesz a felelősség és szilárdul a létbiztonság. Igen ám, de nálunk nem sorolták a privatizációs feltételek közé a felelősségérzetet és a hozzáértést. Ha én odaadok magának egy gyárat, egy szállodát, bármit, akkor elvárhatom, hogy maga ott termeljen valamit, az államnak fizesse az adót, mert az államkassza jelenti a kórházat, az iskolát, szavatolja a nyugdíjak folyósítását stb., stb.
— Köztudomású, hogy versenytárgyalásokon lehetett elnyerni a tulajdonjogot, feltételeket tehát támasztottak.
— Szerepeltek-e a versenyfeltételek közt a posztprivatizációs mutatók? Nem szerepeltek. Utánanéztem például, hogy a mai Sugás Rt.-nél, a nagyáruháznál, melynek sok kisrészvényese van, hányszor kaptak azok osztalékot az utóbbi tíz évben, és eladhatják-e részvényeiket a piacon. Nos, kiderült, nem. Zárt Rt.-vé alakították a céget. Amíg nyitott cég vagy, részvényeid adhatók-vehetők a tőzsdén, és az országos értékpapír-piaci felügyelet arra kötelez, hogy évente jelentésben számolj be tevékenységedről. Akkor kiviláglik, hogy azért nem adsz osztalékot, mert, teszem azt, a profitot beruházásra, befektetésre fordítottad, vagy valami egyebet teszel vele. Másfelől, ugye, milyen jól fogott volna a sok nyugdíjasnak, másnak, ha jövedelmét osztalékkal egészíthette volna ki! A baj, mondom, az: a privatizálási szerződés nem kötelezte az áruháztulajdonost, hogy fejlesszen is. Pedig üzleteket is eladtak, ingatlanokat, és nem tudni, a pénzt mire fordították. Visszatérve, a hazai magánosítás nagy hibája, hogy nem támasztott a jövőre, a teljesítmény fenntartására és fejlesztésére vonatkozó feltételeket.

*

Innen folytatjuk legközelebb Rosner Herman érdekfeszítő érvelésének és példáinak taglalását, kitérve saját vállalkozói tapasztalatának tanulságaira is.