ENSZ-közgyűlésMagyarország megosztja tapasztalatait

2010. szeptember 22., szerda, Világfigyelő

Magyarország kész megosztani a biztonságos vízellátásban, az élelmiszer-biztonságban és az anyaságvédelmi hálózat kiépítésében szerzett tapasztalatait a fejlődő országokkal — jelentette ki tegnap New Yorkban Schmitt Pál magyar köztársasági elnök az ENSZ-nek a Millenniumi Fej­lesztési Célok végrehajtását értékelő konferenciáján.

Schmitt Pál kiemelte, hogy a vízgazdálkodás a magyar EU-elnökség egyik központi témája lesz 2011 első felében. A vízellátás biztonsága, az ésszerű vízgazdálkodás, a tiszta ivóvíz hoz­záférhetősége az egy­mással összefonódó Millen­ni­umi Fej­lesz­tési Célok egyik kulcseleme. Magyaror­szág elkötelezte magát amellett, hogy a jövőben is megossza ezen a téren szerzett tapasztalatait — jelentette ki. Az államfő hangsúlyozta, hogy Magyarország határozottan támogatja az éhínség és a szélsőséges szegénység felszámolásának szán­déká­val megfogalmazott Mil­len­niumi Fejlesz­tési Célok elérésének átfogó megközelítését. Ezzel kapcsolatban hangoztatta az ifjúság testnevelésének kiemelt jelentőségét.
Mint rámutatott, az emberi erőforrások fejlődése nagyban összefügg az egészségügyi szektor fejlődésével, az egészségügyi ellátás kiterjesztésével és az egyes országok helyi kapacitásainak fejlesztésével. Magyarország kész megosztani az országos egészségügyi hálózat kiépítése, a csecsemők védőoltása és az új orvosi technológiák alkalmazása terén szerzett tapasztalatait — mondta Schmitt Pál. ,,Egy bizonyos területtel, az anyaságvédelemmel kapcsolatban szeretném felhívni az önök figyelmét az egyedülálló, az egész országot lefedő magyar védőnőhálózatra, amelynek keretében szakképzett ápolónők a legkisebb településeken is rendszeresen felkeresik a terhes nőket és a kisgyermekes anyákat" — mondta Schmitt Pál, hangsúlyozva, hogy Magyarország ezen a téren is kész megosztani tapasztalatait a Millenniumi Fejlesztési Célok szellemében.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 1448
szavazógép
2010-09-22: Pénz, piac, vállalkozás - B. Kovács András:

Egy kudarc leírása (Magánosítás honi módra)

Sorozatunk itt nézőpontot vált. Eddig a megye pár reprezentatív vállalatának esetében azt próbáltuk nyomon követni, mit örökölt az illető egység a nyolcvanas évekből, és a rendszerváltás után hogyan kísérelt meg talpon maradni a gazdasági zűrzavar és a piacgazdasági átállás fölöttébb ellentmondásos viszonyai közt.
2010-09-22: Világfigyelő - :

Célkeresztben a bevándorlók

A gazdasági válság ostora a bevándorlókon csattan Európában. Több országban fortyognak az idegenellenes indulatok, tarolnak a szélsőjobboldali erők, és néhány kormány korlátozásokat vezetett be egyes etnikai csoportokkal szemben. Lássuk a példákat!