Közel nyolcezer ember vett részt az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség által kezdeményezett spontán tiltakozó felvonuláson tegnap Bukarestben. A tüntetők között több ezer rendőr is volt. A tüntetők kora délután a Cotroceni-palota közelében álló Oroszlán-szoborhoz vonultak, ahol azt skandálták: A börtönbe!, Le Băsescuval!, Gyere ki, te hitvány állat!, Mondjon le!
Toader Paraschiv, az Alfa Kartell alelnöke kijelentette: a tüntetés addig nem ér véget, amíg Traian Băsescu nem tárgyal a tiltakozókkal, hozzátéve, nem is tudja elképzelni, mi történhet, ha az elnök nem áll szóba velük. Bogdan Hossu és az Alfa Kartell többi vezetője azt javasolta a Cotroceni-palotánál tüntetőknek, hogy menjenek haza, és október 7-én vonuljanak ismét tiltakozni, akkor sokkal többen lesznek. A szakszervezeti elnök azt mondta a tüntetőknek, hogy most nem készültek fel a folyamatos utcai tiltakozásra, sokaknak péntek este munkába kell menniük, hosszabb időre elegendő élelmük és vizük sincs.
A tüntetők egy része rövid időn belül eltávozott a Cotroceni-palota elől, többen azonban a helyszínen maradtak, és azt kiabálják, hogy nem mennek haza.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.