Szőcs Géza önironikus önmeghatározása szerint a ,,szélnek eresztett bábu", akit 1986-ban utasítottak ki Romániából, hosszú nyugat-európai és amerikai bolyongás után hazatért, és politizálni kezdett, szenátor lett, és az RMDSZ alelnöke.
Kolozsvárott jelentette meg válogatott verseit A vendégszerető, avagy Szindbád Marienbadban címmel. Alatta egy baljósan hangzó mondat volt olvasható: Sz. G. utolsó verseskönyve. Azóta 17 év telt el, s noha Szőcs a politikából kiszállva továbbra is írt verseket, drámákat, oratóriumokat, operalibrettókat is közzétett (például A szirént Selmeczi György zenésítette meg...), sőt, Jézusról is publikált egy verses drámát (Passió, 1999), de újabb, 2003-ban Aradon megjelenő verseskötetét már nem ő, hanem Orbán János Dénes válogatta és szerkesztette (Az allegóriás ember). S most, a könyvhétre jelent meg 33 verse Faludy György válogatásában. A Nyestbeszéd* egészen új fénytörésben mutatja Szőcs költészetét, s noha mások esetleg más verseket válogattak volna, én például nem hagytam volna ki a Délkeletet, az Egy üveg Szemper sör történetét, a Rozgonyi Simon Mangáliánt, a Cár atyuska rulettjét vagy A bíró és az írót, de azt el kell ismerni, hogy Faludy válogatása vibrálóan izgalmas képet rajzol a költőről, akinek elsősorban dalszerű verseit vette figyelembe, bár nem mindég, hiszen a könyv legelején szerepel Szőcs egy izgalmas kísérlete, a két síkon futó Ballada és környéke is, s nyilván a nagy "56-os ciklus, ezek Szőcs drámájának, a meg is filmesített Liberté 1956-nak a betétdalai, már amikor dalok, mert Az elfelejtett dolgok hivatala például dermesztően groteszk dialógus.
A 33 vers (ez csalóka, mert az esetleges ciklusok is egy versnek számítanak) világosan mutatja, hogy a dalszerűség mellett mikre is helyezi a hangsúlyt Faludy, fiatalabb barátja elképesztő közvetlensége ragadja meg, ami egyebekben távolról rokonítja is némileg költészetüket, s azok a versek, amelyek amellett, hogy hátborzongatóan gyönyörűek, a diktatúrában élő, szenvedő, nyomorgó, de túlélni akaró, s ezért ama bizonyos mennyei magasba költöző reményt soha fel nem adó reményt is sugallják. Figyel Szőcs ironikus, szarkasztikus, groteszk darabjaira is, megejtik fiatalabb költőtársa ,,játékai", ezek különösen nem idegenek Faludy verseitől. A válogatás így egyértelműen egy Faludy láttatta Szőcs Gézát mutat, akinek költői ,,képességeire" mélységesen jellemző, hogy ebben a bizarr fénytörésben is hiteles, és a kötet rejtett középpontjában lévő vers (Érkezünk hintán, hintón) mintegy kitágítja, összegezése Szőcs költői törekvéseinek, de kagylóként nyílik ki, és magába fogadja a sokfelé elágazó, kiteljesedő Szőcs-verseket. Nézzük csak, mi is áll, legalábbis Faludy szerint Szőcs Géza, a világegyetemhez hasonlatosan folyton táguló, bővülő lírai univerzumának (más nézőpontból, más fénytörésben groteszk panoptikumának, parodisztikus versbazárjának) centrumában? ,,Hol az ükörke lonc él, / hol ma a lonc-bogyókról / pirosló ágak olykor / egészen meghajolnak / elástam ott a földbe / valamit, ami nem más: / voltaképpen egy mondat / egy lassú, lassú tükör / melyben egy dolgos mester / egy jóslatot csiszolgat..." A Faludy-válogatás ezt a mondatot rakja csillogó versekkel körül, melyek ama jóslatot kutatják, sugallják, sejtetik s rejtik el végül. Nem mindennapi olvasói gyönyört rejt magában ezek felkutatása, azonosítása, hiszen csak így érthetjük meg a ,,szélnek eresztett bábu" nyestbeszédét. A kecses kis kötet függelékében külön az olvasónak szánt ajándékként szerepel Faludy Szőcs Gézának ajánlott öregkori remekműve, A Duna és a fiatalabb költőtárs, F. Gy. temetését felelevenítő naplójegyzete, a Fiumei út is, amely, akárcsak Faludy a válogatást megindokoló jegyzete, sokat elárul kettejük, még Szőcs száműzetése idején, a nyolcvanas évek végén, Torontóban kezdődő barátságáról...
* Ulpius-ház Könyvkiadó. Budapest, 2010
