Hatvanhét centiméter magas nepáli fiatalember a világ legkisebb férfija. A világrekordot múlt héten hitelesítette a Guinness rekordok könyve, amikor Khagendra Thapa Magar betöltötte 18. életévét.
,,Nagyon boldog és izgatott vagyok" — mondta Magar, aki eddig a világ legkisebb kamaszának címét viselte. Családja ugyan már évek óta sürgette a rekordokat hitelesítő Guinnesst, hogy ismerjék el a világ legkisebb férfijának is, a kérést azonban eddig azzal utasították el, hogy a fiú még nőhet. Ebben a kategóriában a korábbi rekorder a 70 centiméter magas kolumbiai Edward Nino Hernandez volt.
Magar méreteit csütörtökön hitelesítették orvosok és a Guinness kiküldöttei a fiú szülővárosában, a Katmandutól 200 kilométerre nyugatra fekvő, turisták által szívesen látogatott Pokharában. A ma 5,5 kilogrammot nyomó Magar mindössze 600 grammal született. Szülei nem tudják, miért nem fejlődött rendesen, 13 éves öccse a korosztályának megfelelő nagyságú. A kétszobás házban élő család egyszerű körülmények között, gyümölcseladásból tartja fenn magát. A hároméves kisbaba nagyságának megfelelő Magar iskolába is járt, de tanulási nehézségei voltak. A fiú mostanában egy utazó tánccsoport tagjaként járja a vidéket.
A nepáli kormány a jövőre meghirdetett nepáli turisztikai év alkalmából jószolgálati nagykövetének nevezte ki a rekordert. Mint Magar szülei elmondták: abban bíznak, hogy világrekorderként és a média figyelme folytán nem kell majd aggódniuk fiuk jövője miatt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.