Befejezés előtt a hatolykai fürdő

2010. október 19., kedd, Faluvilág

A megyei és a helyi tanács, illetve a vidékfejlesztési és turisztikai minisztérium támogatásával decemberben átadják rendeltetésének a hatolykai mofettás gyógyfürdőt. Az avatóünnepségre Elena Udrea miniszter asszonyt is meghívják.

Az 1969-ben épített fürdőt 2008 őszén bontották le, akkor kezdtek hozzá az építkezéshez. Mivel furcsa módon, számunkra érthetetlen okok miatt a hatolykai fürdő kimaradt A borvíz útja programból, a szentkatolnai önkormányzat megpróbált másfelé pályázni, ám végül mégis önerőből vágtak bele a beruházási munkálatba, két év alatt 850 000 lejt fordítottak erre a célra. A befejezéshez szükséges egymillió lejt a már említett minisztériumtól kapták a megyei önkormányzaton keresztül. Az új épületet nem a régi helyére, hanem az elé húzták fel, de igazodtak a mofettához, hiszen az lesz az új fürdő szíve. Tusa Levente községi polgármester elmondása szerint a tizenkét, fürdőkádas helyiségen kívül orvosi rendelő is helyet kap az új létesítményben. Az ide látogató betegek kényelme érdekében a földszintet az emelettel lift köti majd össze.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint mikor lesz vége a koronavírus-járványnak?







eredmények
szavazatok száma 437
szavazógép
2010-10-19: Magazin - :

Nepáli a világ legkisebb férfija

Hatvanhét centiméter magas nepáli fiatalember a világ legkisebb férfija. A világrekordot múlt héten hitelesítette a Guinness rekordok könyve, amikor Khagendra Thapa Magar betöltötte 18. életévét.
2010-10-19: Faluvilág - Iochom István:

Magánmúzeum születik Gelencén

Vitéz Kelemen Dénes portájától alig pár házra áll kisebbik fia, Botond családi háza, mely előtt, akárcsak a családfőnél, díszes székely kapu fogad.