A rendszerváltás után tizennyolc évvel, 2007-ben alakult újra Gelence néptáncegyüttese, amely a Zernyealja Néptánccsoport nevet vette fel. A jóval 1989 előtt megszűnt gelencei együttest a mostani táncosok szülei hozták létre.
A Zernyealja három generációs — elemistákból, középiskolásokból és fiatalokból alakított — tánccsoport beindításában oroszlánrészt vállalt az óvoda munkaközössége és Pap Kinga Erzsébet óvónő, aki abban az évben Sepsiszentgyörgyön Jánosi József táncmester irányítása alatt népi táncoktatói tanfolyamot végzett el. Nemcsak a tánccsoport újraalakítását, hanem az egykori közösségi ünnepek felélesztését is célul tűzték ki. Húsvéti, farsangi és szüreti bálokat szerveztek, melyeken minden alkalommal szerepeltek. Felkérésére Both László petőfalvi táncoktató, a zabolai Gyöngyharmat Néptáncegyüttes vezetője elvállalta, hogy foglalkozik a gelencei táncosokkal is, koreográfiát dolgoz ki nekik. Ebben a felállásban közel két évig működtek, de mindenki számára megterhelő volt, ezért az ifjúsági csoport megtartása és a másik kettő megszüntetése mellett döntöttek. A mostani együttesben kilenc pár táncol, ám csak hat lánynak van párja, ezért szükség lenne fiútáncosokra. Ebben kérik a Jancsó Benedek-iskola és az egykori táncos szülők segítségét. A próbákat heti egy alkalommal, csütörtökön este tartják a művelődési otthonban. Repertoárjukban felcsíki lányos és páros, illetve Nyárád menti táncok szerepelnek.
A már említett rendezvények mellett falunapokon, a perkői gyermek- és ifjúsági tánctalálkozón meg a Jancsó-napokon léptek fel. A népi ruhát és csizmát a községháza szerezte be a tánccsoport számára. Pap Kinga Erzsébet azt is elmondta, hogy nemrég sikerült a fiatal házasok tánccsoportját is megalakítani, abban az óvónők férjeikkel együtt ropják a táncot az ifjúsági csoport csütörtöki táncpróbája után.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.