Fekete Vince Védett vidék című legújabb — sorban a nyolcadik — kötetét a két Hargita megyei író-olvasó találkozó után Háromszéken első alkalommal szülővárosában, Kézdivásárhelyen a Vigadó emeleti kistermében mutatták be tegnap este számos érdeklődő jelenlétében.
A kötet anyaga: 2003 és 2010 között írt versek öt ciklusba foglalva prológussal és epilógussal. A versek hangulatához találó természetfotó került a könyv borítójára, amely kézdivásárhelyi középiskolás Moldován Zsolt Rétyi Nyírben készített felvétele. A könyvet dr. Borcsa János irodalomkritikus méltatta, a kötetből verseket olvasott fel Deme Róbert színművész, Nagy-Babos Tamás, a Nagy Mózes Elméleti Líceum magyartanára pedig a költő egyik versét adta elő gitárkísérettel. A találkozó végén Fekete Vince dedikált.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.