Külföldi hírek

2010. október 23., szombat, Közélet

Gyurcsány jelentkezik
Megalakult az MSZP Demokratikus Koalíció nevű új platformja tegnap Budapesten; a szerveződést Gyurcsány Ferenc volt pártelnök-miniszterelnök vezeti.

A platformba belépő szocialista párttagok internetes szavazatai alapján alelnöknek Vitányi Ivánt és Molnár Csaba volt kancelláriaminisztert választották az alakuló rendezvényen; a szerveződésbe eddig 2400-an jelentkeztek felvételért. A platform alakuló eseményén részt vett Mesterházy Attila pártelnök is, Vitányi Iván ezzel összefüggésben úgy fogalmazott: ez jelképezi, hogy ,,együtt vagyunk, de nem jelenti azt, hogy nem kritizáljuk egymást".


Népszavazást kezdeményez az MSZP
Népszavazást kezdeményez az MSZP a magánnyugdíjpénztári tagdíjátutalás felfüggesztése miatt. Mesterházy Attila a kezdeményezésüket azzal indokolta, hogy ,,itt és most" akarnak megálljt parancsolni a kormány agresszív politikájának, de ezt a parlamentben nem tudják megtenni. A szocialista politikus példátlannak nevezte, hogy az állam ,,ilyen durván, a jogbiztonságot veszélyeztető módon" avatkozik be a nyugdíjrendszerbe. A nyugdíjpénztár-választás szabadságáról szóló törvényjavaslatot tegnap nyújtotta be az Országgyűlésnek Selmeczi Gabriella (Fidesz) nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott.


Fizetne az áldozatoknak a MAL
Többmillió forintot fizetne egyénenként a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt. azoknak a hozzátartozóknak, akik elvesztették rokonaikat a vörösiszap-katasztrófában ― erről állapodott meg a timföldgyár és a károsultak jogi képviselője peren kívüli egyeztetésen, de a kifizetésekhez a céget felügyelő kormánybiztos hozzájárulása is szükséges. Közben zár alá vette Bakonyi Zoltánnak, a MAL Zrt. vezérigazgatójának ingatlanvagyonát és a cégben lévő üzletrészét, illetve F. Józsefné környezetvédelmi és laborfelelős ingatlanvagyonát tegnap a Veszprémi Városi Bíróság.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint ki a legfőbb hibás a kormányválságért?










eredmények
szavazatok száma 958
szavazógép
2010-10-23: Belföld - Farcádi Botond:

Belföldi hírek

Băsescu elemzi az áfacsökkentést
Elemezni fogja Traian Băsescu államfő azokat a parlament által már elfogadott, az alapélelmiszerek általános forgalmi adójának csökkentéséről és a 2000 lej alatti nyugdíjak adómentességéről szóló törvényeket.
2010-10-23: Közélet - Sántha Imre Géza:

Kós Károly-portré ajándékba

A napokban a Székely Nemzeti Múzeum Gyárfás Jenő Képtárának gyűjteménye az intézmény főépületét tervező, a XX. századi erdélyi kultúra meghatározó egyénisége, Kós Károly portréjával gazdagodott: a mai magyar képzőművészet egyik legrangosabb alkotója, Melocco Miklós Munkácsy- és Kossuth-díjas szobrászművész rajza került a képtár állományába.