Belföldi hírek

2010. október 23., szombat, Belföld

Băsescu elemzi az áfacsökkentést
Elemezni fogja Traian Băsescu államfő azokat a parlament által már elfogadott, az alapélelmiszerek általános forgalmi adójának csökkentéséről és a 2000 lej alatti nyugdíjak adómentességéről szóló törvényeket.

Állítása szerint ugyanis a törvények még nem jutottak el hozzá, így nem ismeri azokat, csak a sajtóból értesült a parlament döntéséről. Esetleges kihirdetésükről azt követően dönt, miután áttanulmányozza a dokumentumokat. Az államfő nyilatkozatainak azonban ellentmond Jeffrey Franks, a Nemzetközi Valutaalap romániai küldöttsége vezetőjének tegnapi kijelentése, mely szerint tanácskozott ez ügyben Traian Băsescuval, és az elnök értésére adta: intézkedik. A Valutaalap képviselője közölte: a nemzetközi pénzintézet elemzi az összes adómódosításra vonatkozó javaslatot, de nagyon veszélyesnek tartja, hogy éppen most, a nagyon szigorú intézkedések bevezetése után módosítsák az adórendszert.


Elcsábítaná az RMDSZ-t az ellenzék
A Szociáldemokrata Párt felajánlotta az RMDSZ-nek, hogy megőrizheti jelenlegi pozícióit egy következő kormányban is, amelyet az ellenzéki pártok alakítanának — jelentette ki tegnap Radu Moldovan, a szociáldemokraták szóvivője. Ennek az a feltétele, hogy a szövetség támogassa a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt. A szóvivő közölte: hétfőn tárgyalnak az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek képviselőivel, és megpróbálják rávenni őket az indítvány támogatására. ,,Normális helyzetben a tárgyalások során többet kellene ajánlanunk, de most tulajdonképpen megmentjük őket, mert a magyar lakosságnak is csökkentették a fizetéseit, a magyar nyugdíjasok is nehéz helyzetbe kerültek, ezért szerintem tisztességes az ajánlatunk. Ez az ajánlatunk, meglátjuk, mi lesz" — fejtette ki Moldovan. Szerinte jóllehet, az RMDSZ-ből többen azt hangoztatják, hogy nem szavazzák meg az indítványt, Verestóy Attila szenátor bizonyos kijelentései azt tükrözik, nem egységes a szövetség álláspontja.


Nyolcvanezres tüntetés az indítvány napján
Nagyszabású tüntetést hirdettek meg a szakszervezetek, melyek 80 000 dolgozót várnak a kormány megszorító intézkedései elleni tiltakozó megmozdulásra. A közalkalmazottak érdekeit védő szakszervezetek szerdára hívják össze a tüntetést, arra a napra, amikor a parlamentben a bizalmatlansági indítványról szavaznak. Az öt országos szakszervezeti tömb arra kéri az elégedetleneket, a munkanélkülieket, egyetemistákat, nyugdíjasokat, vonuljanak ők is utcára. A tüntetők a kormány épülete előtt fejezik ki elégedetlenségüket, majd a parlament épülete elé vonulnak, és nem távoznak onnan, amíg nem tudják meg a bizalmi szavazás eredményét. Pisc hozzátette, hogy általános sztrájkba lépnek, ha a parlament nem szavazza meg a bizalmatlansági indítványt.


Elbocsátások a belügytől
Traian Igaş közigazgatási és belügyminiszter tegnapi temesvári sajtótájékoztatóján elmondta: elemezik a minisztérium átszervezését, és elbocsátásokról is dönthetnek. ,,Lesznek változások. Valószínűleg lesznek olyanok, akiknek távozniuk kell, de nem azokról a területekről, ahol alkalmazottakra van szükségünk" — fejtette ki Igaş. A tárcavezető azonban nem pontosította a leépítések kritériumait, sem azt, hány alkalmazottól készül megválni az intézmény.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint ki a legfőbb hibás a kormányválságért?










eredmények
szavazatok száma 958
szavazógép
2010-10-23: Belföld - :

Hírsaláta

VIRÁGZIK A CIGARETTACSEMPÉSZET. A júliusi 21,3 százalékról szeptemberben 24,4 százalékra nőtt a csempészett cigaretta piaci részesedése Romániában — derül ki a Novel Research piackutató tanulmányából. Adrian Popa, a BAT dél-kelet-európai részlegének képviselője szerint a cigarettacsempészet mintegy 180 millió eurós veszteséget okoz az állami költségvetésnek a jövedéki adó és az áfa befizetésének elmaradása miatt.
2010-10-23: Közélet - Váry O. Péter:

Külföldi hírek

Gyurcsány jelentkezik
Megalakult az MSZP Demokratikus Koalíció nevű új platformja tegnap Budapesten; a szerveződést Gyurcsány Ferenc volt pártelnök-miniszterelnök vezeti.