Úgy tűnik, hogy mifelénk csak tévedésből szavaznak meg olyan törvényeket, amelyek jók az állampolgároknak.
Miként múlt héten történt a parlament alsóházában, amikor az alapvető élelmiszerek áfájának öt százalékra csökkentéséről és a kétezer lej alatti nyugdíjak adómentességéről döntöttek. Utólag derült ki, hogy ez a jó döntés rossz volt. Illetve tévedésből, véletlenül, figyelmetlenségből, kommunikációs hiba miatt történt az igenlő szavazat.
Az történt, hogy a demokrata-liberálisok alsóházi frakcióvezetője felemelte ujját, és így az ellenzékkel együtt a kormánypárt is megszavazta a javaslatokat. Ilyen egyszerű ez, kérem! Én nem láttam, melyik ujját mutatta fel: a mutatót vagy a középsőt. Esetleg a hüvelykujjával fel vagy lefelé mutatott, netán a hüvelykujját a mutató- és a középső ujja között mutatta be. Tény, hogy mindenki értett az egyezményes jelből, és szavazott. De uraim, ha ilyen könnyen megy ez a szavazásosdi, akkor alig néhány parlamenti képviselőt kell megnyerni az autonómia ügyének. Nagy pénzzel és egy kis korrupcióval meg lehet oldani. És magas körökben ezekből nincs hiány, s büntetés sem jár érte. Egyszerűen elő kell terjeszteni, és egy vagy két mutogatós embert kell beszervezni, meggyőzni arról, hogy mikor a többiek nézik, hogyan kell szavazni, akkor emeljék fel az ujjukat. És akkor mindenki az autonómiára szavaz. Utána mondhatja az ujjemelő, ő tulajdonképpen csak éppen azt mutatta a mellette ülő miniszternek, hogy piszkos a plafon, és jövőre újra kellene festeni...
De térjünk vissza a most elfogadott két javaslatra. A ,,tévedés" észrevétele után következett a magyarázkodás, bocsánatkérés, sajnálkozás. Bár akadt olyan kormánypárti, aki azt mondta: készakarva szavazta meg a törvényt, nem véletlenül. Máté András, az RMDSZ frakcióvezetője azt mondta, ők tudatosan szavazták meg a törvényt. Azért szavaztak nyugodt lelkiismerettel, mert fél szemmel nézték a pénzügyminisztert, és ő is ugyanúgy szavazott. Tévedni emberi dolog. Én is tévedtem, amikor azt hittem, hogy a honatyák nagyjából ismerik a költségvetés helyzetét. De — ezek szerint — nem!
Sebaj, van lehetőség javítani, több is. Először is az, ha az elnök nem írja alá a törvényeket, és visszaküldi a parlamentbe. Mikor megkérdezték tőle, mit tesz, azt mondta, hogy még nem látta a törvényt, csak a tévéből értesült a parlamenti szavazásról. Látszik, hogy ő is csak egy egyszerű halandó, akárcsak mi. És nem dolgozik be neki a Román Hírszerző Szolgálat, ahogy ezt rebesgetik. Sőt, sokszor kénytelen — mint most is — a mogulok által uralt médiából értesülni a parlamentben történtekről.
A másik megoldáson már dolgoznak a honatyák. Két új jogszabályt dolgoznak ki a most elfogadott törvény ellensúlyozására.
Csak nehogy túlbuzgóságukban azt terjesszék elő, hogy minden nyugdíjat megadóznak, és ismét emelik az áfáját mindennek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.