Majd egy évvel az új megyei RMDSZ-szervezet létrehozatala után, csütörtök este megalakult a Háromszéki Képviselők Tanácsa (HKT). Hosszas volt az előkészítés, életre kellett hívni a széki szervezeteket, s mindeniknek meg kellett választania küldötteit.
Az új HKT-nak eredetileg 101 tagúnak kellett volna lennie, de az átfedések miatt — sokan tisztségükből adódóan is tagjai a testületnek — végül 88 tagot számlál. Elnöke, akárcsak az előző alsó-háromszéki HKT-nek, Márton Árpád képviselő lett, ő a sepsiszentgyörgyi szervezet képviselője; a sepsiszékieket Henning László, az orbaiszékieket Thiesz János, az erdővidékeieket Váncsa Tibor, a kézdiszékieket Varga Attila képviseli alelnökként a vezetőségben, titkárnak Illés Andreát választották. Az új alapszabályzat szerint a megyei szervezet ügyvezető alelnökét Tamás Sándor elnök nevesíti, Tischler Ferencet most a HKT is megerősítette tisztségében, és a következő ülésre neki kell összeállítania csapatát, ügyvezető alelnököket jelölnie, akikkel közösen kidolgozzák, majd megvalósítják a helyi szervezetek fellendítését célzó programot.
A testület előtt politikai beszámolót tartott Bokor Tibor szenátor és Márton Árpád képviselő is, elsősorban a felelősségvállalással elfogadott tanügyi törvényről beszéltek, a jelen levő számos polgármester kérdéseire válaszoltak, akik elsősorban az őket érintő változásokról érdeklődtek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.