A gyászjelentőkből megtudják, hogy ismerős, barát, egykori munkatárs, netán közeli-távoli rokon távozott-e búcsú nélkül ebből a csalódott demokráciából. Egykori harcostársam a fémekkel vívott küzdelemben meséli: maga is megjárta, hogy egyik legjobb barátját és közeli munkatársát temették el nélküle, két héttel azután kérdőre vonták az utcán: hát te miért nem voltál ott a temetésen?
Igen, létezik emberi lelkiismeret, olyan mea culpa fajta — szövöm tovább idősebb barátom gondolatmenetét —, ha nem adjuk meg a végtisztességet az éltében szeretett és tisztelt-becsült barátnak, munkatársnak vagy rokonnak, akivel holta előtt naponta vagy csak évenként találkoztunk. A háború előtt és alatt született nemzedékemnek szól a kötelező soros ,,behívói parancs", de feltűnően sok a leventekorúak idő előtti halála is. Ezért kell kézügyben tartani a fekete gyászruhát, ezért kell egyre több alkalommal felvillantani az elhunyt ravatala mellett a több évtizedes kapcsolat filmjének emlékezetesebb epizódjait. Gondolatban idézni, hol találkoztunk vele utoljára, mi is volt utolsó beszélgetésünk témája?
Számomra J. I. unokahúgom halálhíre után a legfrissebb, nehezen gyógyuló sebet a közelmúltban elhunyt, Bukarestben élt, de a szülőföldre hazahozatott közgazdász, diplomata barátom, H. G. temetése ejtette. A tíz esztendő korkülönbség jogán bátyámnak szólítottam, de édesapja temetésekor testvérének fogadott. Felnéztem rá, a román fővárosban is magyarként megmaradva, az örök tréfálkozó, nevető, szakszervezetis diplomatára. Talán mert magyar anyanyelvén kívül hat nyelven, angolul, németül, románul, oroszul, franciául, lengyelül beszélt, s nyugdíjasként spanyol lapokat is olvasott, hogy eredetiben ismerhesse meg a Nobel-díjas spanyol irodalmárok, Cela, Jimenez, Benavente és mások regényeit, verseit... Felnéztem a székelygóbés modorú úriemberre, aki az egykori brassói magyar nyelvű fémipari líceumi éveire volt a legbüszkébb. Kevesen ismerték, kevesen osztozhattak lengyel felesége, fia, lánya gyászában, de ez a részvét őszinte, lélekből fakadt...
Emlékezem sokasodó halottaimra, kiknek temetésén megadatott ott lennem. De azokra is fájó szívvel gondolok, akiket Ajkán vagy Balatonalmádiban temettek el nélkülem!