Vigyázni a trichinosisveszélyreDisznóölőszezon előtti riadó

2010. november 4., csütörtök, Közélet

A fokozott emberi felelősségre hívja fel a figyelmet Sikó-Barabási Sándor, a Kovászna Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság vezetője a Bihar megyében kitört tömeges trichinosisfertőzés kapcsán.

A disznóvágási szezon kezdete előtt az igazgató szerint nem lehet elégszer figyelmeztetni az embereket. ,,Pedig a megelőzés roppant egyszerű: egyetlen falatnyi húst sem szabad elfogyasztani, mielőtt a körzeti állatorvos mintát nem vett a levágott disznóból — mondta Sikó B. Sándor. — Az óvatosság a bőrre is érvényes, mivel, ha kisebb valószínűséggel is, de a bőr fogyasztásával is el lehet kapni a betegséget. Az egyéni disznóvágások esetében a körzeti állatorvosok, nagyüzemi vágásoknál pedig a szaklaboratóriumok végzik el a vizsgálatot." Az állatorvos külön hangsúlyozta: a vadhús esetében is maximális elővigyázatossággal kell eljárni. Így a disznóhúsból és vadhúsból készített termékek is okozhatnak megbetegedést, még abban az esetben is, ha a disznóhúst előzetesen állatorvos nyilvánította fogyaszthatónak. ,,Ugyanakkor kérem a vadászokat, hogy ne hagyjanak tetemet a szabadban, mert egy rókatetem például nagyon veszélyes fertőzési forrás" — jelezte a megyei főállatorvos.
Bihar megyében a napokban 138 személyt szállítottak kórházba, miután a betegek ellenőrizetlen helyről származó disznóhúst fogyasztottak. Meg nem erősített hírek szerint két gazda vágott le több disznót, az onnan származó hús került ennyi ember asztalára. A trichinosisfertőzés tünetei: emésztési zavarok (hastáji fájdalmak, hasmenés, hányinger, hányás), amelyek a fertőzött élelmiszer elfogyasztása után egy-két nappal jelentkeznek lázzal, izomfájdalommal, kóros fáradtsággal együtt. A fertőzés a legtöbb esetben tünetmentes, de súlyos szövődmények esetén akár halálhoz is vezethet. A betegség lefolyása függ az elfogyasztott hús mennyiségétől, a fertőzés mértékétől és a szervezet ellenálló képességétől.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint ki a legfőbb hibás a kormányválságért?










eredmények
szavazatok száma 960
szavazógép
2010-11-04: Belföld - Csinta Samu:

Belföldi hírek

Egyre értékesebb roncsautók
Jövőre új autó vásárlása esetén akár öt darab, 4500 eurót érő értékjegyet is beválthatnak az országos autópark-felújító programban résztvevők— jelentették be a környezetvédelmi tárcánál.
2010-11-04: Közélet - :

Mégis kivonultak

A szakszervezetek bejelentésétől eltérően tegnap három háromszéki kórházban, a baróti és kovásznai városi, valamint a szívkórházban két órára beszüntette a munkát egy-egy húsz-huszonöt főnyi csoport, az udvarra vonultak, és transzparenseken hirdették követeléseiket.