Október 26-án a reformáció évfordulójára való készülés alkalmából istentisztelet után a sepsiszentgyörgyi belvárosi református templomban koncertezett idén először a Refsonor, a sepsiszentgyörgyi Református Kollégium kórusa, amely tavaly óta kisebb-nagyobb változásokon esett át.
Bár a létszám kissé csökkent, hangzása jelentősen javult, ami az új karvezető, Dombora Anna zenetanárnő kitartó munkájának is köszönhető. A koncert a Laudate Dominum című darabbal kezdődött, és a Pásztorom vagy, Uram Isten című dicsérettel folytatódott, majd a kamarazenekar csodálatos produkciói következtek, Szabó Szende szólót énekelt. Az előadásban két angol darab is elhangzott: Let us Break és Joshua fit the battle, az érdekesség ekkor a végzősök, Fekete Tímea Katalin, Veres Emőke, Bogos Sala Attila és Vida András szólója mellett a ,,falak leomlása" volt. A koncertet Istenhez szóló hálaadás és tapsvihar zárta.
Molnár Andrea
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.