Farkas Róbert 1953-ban született Kézdimartonoson. Iskoláit szülőfalujában, Bereckben és Sepsiszentgyörgyön végezte. Gyermekkora óta kedveli a fát. Édesapja kerekesműhelyében sokszor fúrt-faragott. Ma is őrzi a régi szerszámokat, az esztergapadot.
Több mint harminc évet dolgozott részlegvezetőként a kézdivásárhelyi csavargyárban. Ez idő alatt is foglalkozott fafaragással, 1982-ben elvégezte a csernátoni népfőiskola kétéves fafaragó-tanfolyamát, itt sajátította el a fafaragás elméleti és gyakorlati részét, itt ismerte meg a fafaragás motívumvilágát.
Miután a csavargyár bezárt, Farkas Róbert kénytelen volt mesterséget váltani, azóta azzal foglalkozik, amit szeret, ami megnyugtatja. Öt évvel ezelőtt tanítónő feleségével együtt Kézdivásárhelyről kiköltözött a kézdimartonosi felújított családi portára, melynek bejárata előtt a gelencei vitéz Kelemen Dénes 1978-ban faragott székely kapuja áll. 2008-ban megkapta a Népi Fafaragás Mestere címet. Tagja az országos, valamint a Barabás Zsombor Háromszéki Népművészeti Szövetségnek. Munkái nagyon sok közös tárlaton szerepeltek. Mintegy hetven székely kapu, számtalan kopjafa, fakereszt, bölcső, címer, templomi csillár viseli vésője nyomát. Idén ő készítette el a szegedi Vértó melletti nyolc kapu közül a Sepsiszékét, illetve két, ugyancsak nagyméretű kaput faragott Zalakarosra.
Ottjártunkkor a mester éppen Erdély címerét faragta, és sakkfigurákat rajzolt nagyszebeni megrendelőinek. Pécsre már készített hasonló, 55—75 cm magas kerti sakkfigurákat juhar- és főzött égerfából.
A mester elmondta: dédelgetett álma, hogy jövő tavaszig a csűrt székely kapuk faragására is alkalmas műhellyé alakítsa át, a falakra pedig népi tárgyakat, a régi mesterségek szerszámait helyezné el közszemlére, gyalupadokat is szerelne, ahol az iskolásoknak kézimunkaórán a régi népi mesterségeket — a kerekességet és a kádárságot —, valamint a fafaragást mutatná be. Ezzel azt szeretné, hogy a padlásokon, istállókban még fellelhető népi tárgyak és szerszámok ne kallódjanak el. Falumúzeum létrehozására is gondolt, de a célnak megfelelő helyiség tulajdonjoga még tisztázatlan.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.