Az RMDSZ várja az alkotmánybíróság oktatási törvénnyel kapcsolatos döntésének indoklását, hogy eldöntsék, próbálkoznak-e újabb felelősségvállalással, vagy más megoldásokat keresnek a jogszabály elfogadására — jelentette be tegnap Markó Béla az RMDSZ frakcióival folytatott tanácskozás után. A törvény elfogadása azonban változatlanul feltétele az RMDSZ további kormányzati szerepvállalásának.
A koalíció egységét veszélyeztető oktatási törvény volt a tegnapi koalíciós ülés legfőbb témája is. A felek megállapodtak abban, hogy megvárják a taláros testület indoklását, és ennek függvényében döntenek arról, hogy megismétlik-e a felelősségvállalást. Közben a Demokrata Liberális Párt két hetet adott Mihail Hărdăunak, a felsőház oktatási bizottsága elnökének, hogy vigye át a jogszabályt abban az esetben, ha nem lehetséges az újabb felelősségvállalás.
Az RMDSZ honatyáival folytatott megbeszélést követően Markó elmondta: a honatyák véleménye megegyezik a Szövetségi Állandó Tanács álláspontjával. A szövetség közös program alapján vállalta a kormányzást, és ebbe belefoglalták az RMDSZ célkitűzéseit is — hangsúlyozta. Mint mondta, vállalták a hozzájárulást a gazdasági válság okozta gondok megoldásához, de célul tűzték ki az állam megreformálását és a kisebbségi jogok bővítését is. ,,Akkor folytathatjuk az együttműködést koalíciós partnereinkkel, ha garanciánk lesz arra, hogy ezeket a célkitűzéseket teljesíteni tudjuk, mert azok nem csupán a mi célkitűzéseink" — szögezte le.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.