Endre édesanyja, Senye Éva szerint fia olyan volt, mint egy falat kenyér: őszintén szeretett, s a jó kedvű, zenészként is tehetséges, segítőkész fiatalembert viszontszerette a bibarcfalvi kis közösség is. Beszélgetés közben úgy tűnik, az édesanya jól viseli a rászakadó fájdalmat, ám jelzés értékű: nem hajlandó tudomást venni a valóságról, jelen időben beszél fiáról. Mint mondja, Endre vasárnap este barátaival töltötte az időt, önfeledten mulattak, énekeltek — de mint máskor, most sem lépte túl azt a bizonyos határt —, majd megvacsorázott, s tudatában lévén, hogy korán kell kelnie, lefeküdt. Jó ideje minden hajnalban öt órakor kelt, mert hatra már Tusnádfürdőn kellett lennie, ahol egy építkezésen dolgozott. A sofőrként dolgozó nevelőapa — édesapja közel húsz esztendeje szintén tragikus körülmények közt hunyt el — háromkor indult el dolgozni, de még mindent rendben talált. Éva asszony szintén korán reggel kelt, kislánya iskolába indításával volt elfoglalva, amikor az egyik szomszéd riasztotta: siessen, mert valami nagyon nincs rendben. Ekkor vette észre, hogy fia táskája még mindig az előszobában van, s ötlött fel benne először, gyermekével történhetett valami. Kint már gomolygott az egyre vastagodó füst, a ház tetején pedig átütött a tűz. Az édesanya át akart törni a lángtengeren, ki akarta hozni fiát, ám az időközben udvarra begyűlt szomszédok nem engedték. Tudták, nincs már, akit épségben ki lehetne hozni a kicsi szobából...
A bajba jutottak segítségére érkezők nekifogtak a mentésnek, viszont kicsi volt a víz nyomása, nehezen boldogultak. Az egyik szomszéd pincéje tele volt talajvízzel, ezt merték ki percek alatt, s oltották el a tüzet, mire a baróti és a sepsiszentgyörgyi tűzoltók megérkeztek. A tűz továbbterjedését, a nagyobb anyagi kár keletkezését megakadályozták, viszont a fiatalembert már nem tudták megmenteni. Józsa Endre tragédiája az egész közösség bánata.